Ugrás a tartalomra

Örömzene egy gombóc fagylalt áráért

2016. október 18. kedd
A Budafok Big Band rendszeres szereplője a kerületi rendezvényeknek
Örömzene egy gombóc fagylalt áráért

Több mint húsz éve, hogy Budafokon a Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola egykori tanítványaiból, valamint zenetanáraiból megalakult a Budafok Big Band. Az együttes rendszeresen koncertezik a kerületi rendezvényeken, illetve lassan tíz éve saját sorozatot is indított a budatétényi művelődési házban. A Városházi Híradó kérdéseire a zenekar vezetője, Puskás Csaba trombitatanár válaszolt. 

– Szinte természetes, hogy a Budafok Big Band is koncertet adott a Savoyai Jenő téren. Mennyiben más hazai terepen játszani?

– Annyira azért nem természetes, mert volt egy hosszabb időszak, amikor kihagytak bennünket a borfesztivál programjából. Ezért külön örülünk annak, hogy idén játszhattunk. Sokkal közvetlenebb a hangulat, ha a budafokiaknak muzsikálunk, mint más helyszínen, esetleg egy vidéki városban, ahol csak a stílust ismerik, bennünket nem. Ott először el kell fogadtatni magunkat.

– Több éve megy a Klauzál Házban a Jazz+Mi+Ti koncertsorozatuk. Hogyan készülnek a következő évadra?

– Nyár végén összeülünk, és kitaláljuk a tematikát. A műsorba bekerülnek a tavaly tanult anyagok, de néhány azok közül is, amelyeket a közönség már ismer és szeret. Többnyire vendégeket is hívunk, október 7-én például Premecz Mátyást, november 18-án Szalóky Bélát és december 14-én Magyar Bálintot.

– Nem jelent konkurenciát együttesüknek a Dohnányi Big Band megalakulása?

– Nem, sőt nagyon örülünk a zenekarnak, és nem csak azért, mert engem is meghívtak oda játszani. Elképesztően jó zenészek ülnek ott, sokoldalúak és profik. Kicsit büszkék is vagyunk, mert talán nekünk is közünk van ahhoz, hogy a Dohnányi zenészei kedvet kaptak a big band muzsikához, hiszen pár évvel ezelőtt Hollerung Gábor többször is megkeresett minket, hogy egy-egy vagy akár több szám erejéig, lépjünk fel a szimfonikus zenekarral. A mi big bandünk is nagyon jó, de nálunk mindenki munka mellett, hobbiból muzsikál, és a profilunk sem ütközik az övékével, mert mi inkább a könnyedebb, könnyebb, standard irodalmat játsszuk. Különbség köztünk még az is, hogy mi nem vagyunk profitorientáltak, ez abból is látszik, hogy koncertjeinkre csupán egy gombóc fagyi árába kerül a belépőjegy.

(Tamás Angéla)