Ugrás a tartalomra

Pályaválasztási tanácsok első kézből Tétényben

2015. november 29. vasárnap
A Kempelen Farkas Gimnáziumban nyolcadik alkalommal rendeztek szakmai napot a diákoknak
Pályaválasztási tanácsok első kézből Tétényben

Ismert személyiségek és különleges foglalkozást űző szakemberek kaptak meghívást a Kempelen Farkas Gimnázium pályaválasztást segítő programjára, hogy szakmájukról, hivatásukról meséljenek a tanulóknak, akik a hagyományokhoz híven már előzetesen kiválasztották azt a két rendhagyó tanórát, amelyen részt akartak venni.

A sokak számára vonzó színészmesterség rejtelmeibe Rajkai Zoltán és Scherer Péter színművészek avatták be a fiatalokat, míg a sport szerelmesei olyan kiválóságokkal találkozhattak, mint az olimpikon Cseh László úszó, a többszörös Európa-bajnok Kiss Norbert kamionversenyző vagy Szántó Dávid sportriporter, de beszélgethettek két kempelenes öregdiákkal is, az olimpiai kvótát szerző Csere Gáspár maratonfutóval és Dani Áron többszörös magyar bajnok középtávfutóval. A zenét kedvelő diákok Sáry Bánk zeneszerzővel, az Ivan & The Parazol frontemberével, Vitáris Iván rockzenésszel és a Budaörsi Ütőegyüttes tagjaival, valamint vezetőjükkel, Varasdy Dáviddal ismerkedhettek meg. Ezen a kivételes napon a Showder Klub humoristája, Kőhalmi Zoltán, a Kempelen öregdiákja, Hipszki Lili tengerbiológus és az etorobotikával foglalkozó Korcsok Beáta is az iskola vendégei voltak. A csokoládékészítés művészetéről feltett kérdésekre Csiszár Katalin válaszolt, a csecsemőúszásról pedig Karsay Ferenc polgármester és lánya, Karsay Dóra mesélt az érdeklődő diákoknak. A gimnazisták körében nagy sikert arattak a katasztrófavédelem szakemberei is, akik a tőlük megszokott módon érkeztek a Közgazdász utcába – tűzoltó rohamkocsival.
Az érdekességekben bővelkedő délelőtt rövid ismerkedéssel kezdődött a tornateremben, ahol a meghívottak egy-egy kérdésre válaszolva bemutatkoztak a kempelenes diákoknak, akik tánccal és énekkel köszöntötték a hírességeket, valamint kerületünk elöljáróit. A visszatérő rendezvény sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy minden kiválóságot zsúfolásig megtelt tanterem fogadott, és a program végén kígyózott a sor az autogramokért. (T. A.)

Kapcsolódó anyagok:

http://www.promontortv.hu/2015/11/23/palyavalasztasi-tanacsok-a-kempelen-iskolaban/