Ugrás a tartalomra

Pincejárat a Zenei Tehetségkutató jegyében

2019. május 15. szerda
Nem mindennapi élményben lesz része azoknak, akik június 1-én ellátogatnak Budapest Bornegyedébe. A finom borok és gasztrokülönlegességek mellett, pinceséták és borkóstolók várják a Budafokra érkező vendégeket.
Pincejárat a Zenei Tehetségkutató jegyében

Akik egy kis izgalomra és jó zenére vágynak, azoknak is itt a helyük! Élőben szurkolhatnak annak a tíz szerencsés döntőbe jutott zenekarnak, akik ezen a napon mérik össze tudásukat, hogy fellépési lehetőséget nyerjenek a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválra.

Akik az idei versenyzőkre kíváncsiak, őket 14 órától várja a Katona Borház, majd 18 órától a Törley Pezsgőmanufaktúra, ahol az est végén az is kiderül, hogy Szalóki Ági vezetésével a 3 tagú zsűri, kinek ítéli oda a legjobbnak járó díjat.

A tavalyi verseny 2 tehetséges résztvevőjét a Várszegi Pinceszétben és a Seybold-Garab Pincében hallgathatják meg újra, a finom kacsasült és a minőségi borok mellé kínált hidegtál elfogyasztása közben.

Az aktív programokra vágyóknak ajánljuk a borkóstolóval egybekötött tematikus sétát és a Pincekvízt. A játékos vetélkedő és a finom vacsora mellett a csapatok megnyerhetik a 4 főre szóló VIP Pincejárat jegyet is. A gasztroshow júniusban a fűszernövények világába kalauzol el minden érdeklődőt, a Barlanglakás Emlékmúzeum pedig visszarepít minket a 19. század végére.

Jöjjön, szurkoljon velünk együtt a versenyben résztvevő zenekaroknak június 1-én, szombaton és éljük át együtt a pezsgő borkalandot Budapest Bornegyedében, Budafokon!

További információ: http://bornegyed.hu/pincejarat

Pincejárat a Zenei Tehetségkutató jegyében

Fotó: Kocsis Zoltán