Ugrás a tartalomra

Radóczy Mária tárlata Erdélyben

2018. november 27. kedd
A budatétényi művész tűzzománcait és könyvét is bemutatták
Radóczy Mária tárlata Erdélyben

Egy héten át látható a kerületünkben élő és alkotó Radóczy Mária kiállítása Erdélyben. A tűzzománcművész munkáit és a róla készült „Álmodni mertem…” című albumot november 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők a nagyszebeni Református Templom Galériában.

Amikor Nagyszebent Európa kulturális fővárosává választották, a HÍD Egyesület (akkor még Szebeni Magyarok Egyesülete – a szerk.) nyolcnapos rendezvényen, az Ars Hungarica fesztiválon mutatta be a magyar értékeket. Attól kezdve Serfőző Levente, a Magyar Kulturális Központ elnöke csapatával minden év novemberében megszervezi a százhetvenezer főt számláló település kétezer magyar lakójának és a környező városok, falvak magyar nyelvű lakosságának a magyarok fesztiválját, amelyen a legkülönbözőbb művészeti ágak kiváló képviselői nyújtanak felejthetetlen élményt, és amelyre idén a budafok-tétényi művész is meghívást kapott.
A tárlatnak és könyvbemutatónak otthont nyújtó templomban a házigazda, Varró Sándor református lelkipásztor fogadta Radóczy Máriát és a megnyitóra érkezett vendégeket.
A fesztivál fő szervezője, Serfőző Levente – miután pár szóban megemlítette, hogy egyesületük azért választotta legfontosabb tevékenységi területének a kultúrát, mert úgy érzik, leginkább így tudják erősíteni a magyarságtudatot – méltatta a kiállító tűzzománc munkáit. A művésznőt és az erdélyi Tortoma Könyvkiadó gondozásában róla megjelent albumot a történész Demeter László, Barót muzeológusa mutatta be, a tárlatot Strebeli Róbert, a nagyszebeni Brukenthal Múzeum fő restaurátora nyitotta meg Marosán Csaba színművész és Szakács Kádár Juliánna szerkesztő-műsorvezető közreműködésével.
– 2017-ben, a csíkszeredai főkonzulátuson rendezett kiállításomon volt az első könyvbemutatóm, amelyen az eladott könyvekből származó bevételt felajánlottam a baróti egyesületek számára. Mindig lelkesen fogadom Demeter László hívó szavát, hogy tűzzománcaim bemutatásával és személyes jelenlétemmel is segítsem a könyvek eladását – beszélt az „Álmodni mertem…” című albumról Radóczy Mária, aki munkái megismertetésével és könyvével a magyarságtudat erősítéséhez szeretne hozzájárulni.
Vágya, hogy a „nagyszebeni HÍD” elérjen Budafok-Tétényig, ezért tervei szerint a Tavaszi Fesztiválon majd ő látja vendégül az erdélyi művészeket a Radóczy Galériában. (Tamás Angéla)

Radóczy Mária tárlata Erdélyben