Ugrás a tartalomra

Sikeres családi nap

2019. szeptember 26. csütörtök
Ebben az évben is sokan jelentek meg a Rózsakerti Családi Napon
Sikeres családi nap

Évről évre egyre több fiatal pár és kisgyermekes család költözik Budafok-Téténybe. A második alkalommal megrendezett Rózsakerti Családi Napon rengeteg új arccal találkoztak a szervezők. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén is az önkormányzattal karöltve hirdette meg a színes programkavalkádot.

A napsütéses időnek köszönhetően a családi nap programjait a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium előtti parkban tudták megrendezni a szervezők. A téren felállított színpadon bábelőadás és koncert várta a nagyobbakat. A kisebbek kerekítő foglalkozáson és kézműveskedésen vehettek részt szüleikkel. Az eseményen részt vett Karsay Ferenc polgármester és Szepesfalvy Anna alpolgármester is, aki a városrész új kihívásairól beszélt. – Az elmúlt közel három évben rengeteg kisgyermekes család költözött a rózsakerti lakótelepre, ezért pár éve már elkezdtük a játszótereket fejleszteni és a megnövekedett gyermeklétszám miatt új bölcsődét és óvodát is szeretnénk építeni a közeljövőben, itt Budatétényben – mondta az alpolgármester. A családi napon rendkívül népszerű volt az arcfestés, a nyomozós játék és a családi vetélkedő. A gyerekek türelmesen várták, hogy különböző alakú lufikat kaphassanak ajándékba. A vidám és felhőtlen hangulatról Peppino bohóc és az Iszkiri zenekar gondoskodott.  A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom két évvel ezelőtt adományozta a Családbarát település címet Budafok-Téténynek, mely azóta is folyamatosan próbál megfelelni ennek az elvárásnak. A mozgalom helyi vezetője, Galambos Zsuzsanna elmondta, hogy a tavalyi családi napos rendezvény is nagyon jól sikerült, de az idei még ennél is jobban, így biztosan hagyományteremtő lesz ez az esemény. Az egészséges ételekről Majecsko gondoskodott.


Viszkocsil Dóra

Galéria: Vermes Tibor