Ugrás a tartalomra

Sikeres nyomozás: fél évig bujkált, a budafoki rendőrök elfogták

2017. június 08. csütörtök
Bilincs került annak a férfinak a kezére, aki fél évvel ezelőtt egy budafoki házban kirabolt és bántalmazott egy idős férfit.
Sikeres nyomozás: fél évig bujkált, a budafoki rendőrök elfogták

A nyomozás adatai szerint a 30 éves V. Endre 2016. december 4-én éjszaka befeszítette egy budafoki ház ajtaját, majd bement és értékek után kutatott. Az ott lakó, járókerettel közlekedő, idős férfi észrevette az idegen embert, és felszólította, hogy távozzon a lakásából. Bántalmazta, majd fejen ütötte, amitől a férfi a földre esett és elvesztette az eszméletét. V. Endre ezután felkapott egy kulccsal zárható faládát, amelyben családi emlékiratok (iskolai bizonyítványok, születési, valamint halotti anyakönyvi kivonatok) voltak és elmenekült a helyszínről.

A sértett csak hajnalban tért magához, majd értesítette a fiát, aki azonnal hívta a rendőröket. Az idős férfi a bántalmazás során nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a nyomozók azonosították V. Endrét.  A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztálya a XXII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársaival együttműködve 2017. június 7-én 4 óra 25 perckor a férfit egy budafoki lakásban elfogták.Vele szemben a további eljárást – őrizetbe vétele mellett – a BRFK XXII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja rablás bűntett miatt. A rendőrök előterjesztést tesznek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.?

A budafokteteny.hu-nak dr. Bató András kerületi rendőrkapitány úgy nyilatkozott: „A bűncselekmény tárgyi súlya nagy, egy erőszakos vagyon elleni bűncselekményről van szó, mely bűncselekmény törvényi szankcionálása (bizonyítottság esetén) 10 évig terjedő szabadságvesztés. Ennélfogva valamint mivel a lakosságot leginkább irritáló bűnelkövetésről van szó, hatóságunk a nyomozást kiemelten kezeli és folytatja. Az ismeretlen tettes(ek) beazonosítására és elfogására komoly erőket és eszközöket fordított kapitányságunk mely fáradozás meghozta a várva várt eredményt.”

GRATULÁLUNK a sikeres rendőri munkához!  

Forrás: police.hu