Ugrás a tartalomra

Sikeres Társasházi Tájékoztató Fórum a Városházán

2017. szeptember 28. csütörtök
Szeptember 18-án idén immár második alkalommal rendezett fórumot a társasházi közös képviselőknek, a téma iránt érdeklődőknek az önkormányzat.
Sikeres Társasházi Tájékoztató Fórum a Városházán

A fórumon, amelyen részt vett dr. Szántó János jegyző és dr. Répás Judit aljegyző is a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke, dr. Bék Ágnes tartott előadást.

 

A rendezvényen elsőként a Kúria társasházi pereket érintő ellentmondó ítéleteit ismerhették meg a résztvevők. Hallhattak arról is, hogy ezek az ítéletek miként befolyásolhatják a közös képviselők munkáját, illetve miként hatnak a társasházi tulajdonostársakra. A fórumon áttekintették a társasházi törvény fontosabb rendelkezéseit is, kiemelve az értelmezés során előforduló leggyakoribb hibákat.

 

Dr. Bék Ágnes felhívta a figyelmet arra is, hogy kizárólag tulajdonostárs kérheti a bíróságtól a határozat érvénytelenségének megállapítását a határozat meghozatalától számított hatvan napon belül. Elhangzott még, hogy lényeges a jelenléti ív pontos vezetése, szó esett a közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésének szabályairól, valamint a hátralékba került tulajdonostárssal szemben alkalmazható szankciók lényegéről is. Előadásában hangsúlyozta a számviteli szabályok szerinti könyvvezetés és beszámoló alapján elkészített éves elszámolás és a következő évi költségvetési javaslat fontosságát, annak pontos, szakszerű elkészítését.

 

A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke előadása végén a társasházak törvényességi felügyeletét ellátó jegyzői hatáskör jelentőségéről tájékoztatott. Hangsúlyozta, hogy a felügyeleti jog az adott társasház főbb dokumentumainak vizsgálatára terjed ki. Az eljárás nem irányulhat a társasház működésének gazdaságossági, vagy célszerűségi szempontból való ellenőrzésére.

 

A nagy érdeklődésére tekintettel a jövőben további fórumok szervezését tervezi az önkormányzat.

 

(Kocsis Nóra)

 

FOTÓ: HIRSCHBERG JUDIT ::