Hírek

Stációfutás Budafok óváros szívében
Sokan versenyeztek a Kálvárián a háromévestől a hetvenkét évesig a különböző futamokon
2018-10-17

Négy évvel ezelőtt készült el a budafoki kálvária felújítása, ennek tiszteletére rendezte meg először a Szent Lipót-plébánia és a 903. sz. Prohászka Ottokár Cserkészcsapat a Stációfutást. A 220 méteres táv nem tűnt olyan soknak, de az emelkedő sokakat próbára tett.

Évről évre egyre többen neveznek be a Stációfutásra, idén 77-en igyekeztek minél gyorsabban teljesíteni a távot. A versenyre előzetesen is és a helyszínen is lehetett nevezni. Minden induló egy pólót kapott ajándékba, amit már a rajt előtt fel is vehettek a versenyzők. A rendezvény a 903. sz. Prohászka Ottokár Cserkészcsapat évnyitójával kezdődött a Bibliakertben. Major Szabolcs csapatparancsok köszöntötte a versenyzőket, majd Sárhegyi Zoltán plébánossal imádkoztak a megjelentek. Öt kategóriában indítottak futamokat a szervezők, volt óvodás, kisiskolás, felsős, felnőtt és szépkorú futam is. Bárki elindulhatott a versenyen, a feltétel csak az volt, hogy teljesítse a távot. A Kálvária-hegy tetején, a célnál mindenki almát, müzlit és üdítőt kapott. A futamok között a Bibliakertben kézműves-foglalkozás várta a gyerekeket, de sokan inkább a barátaiknak drukkoltak a lépcső széléről. Az első három helyezett minden kategóriában ajándékot kapott. A legkisebb versenyző hároméves, a legidősebb hetvenkét éves volt. A verseny után ebéddel is kedveskedtek a cserkészek a résztvevőknek, a nap a Szent István közösségi téren a szerelemről szóló irodalmi esttel ért véget. (Viszkocsil Dóra)