Ugrás a tartalomra

Szépségverseny terményekkel

2019. szeptember 16. hétfő
Terménybemutatót tartott a Budafok-Tétény Kertbarát Kör
Szépségverseny terményekkel

Szebbnél szebb gyümölcsök és zöldségek díszítették az idei Budafok-Tétény Kertbarát Kör által megrendezett idei terménybemutató asztalait. A kiskerttulajdonosok büszkeségeiket hozták el és mutatták meg a nagyközönségnek a Klauzál Ház kamaratermében. A rendezvényen részt vett Karsay Ferenc polgármester és Molnár Gyula országgyűlési képviselő is.

22 kiállító mutathatta meg, hogy az elmúlt időszakban milyen zöldségek, gyümölcsök, virágok és fűszernövények termettek a kiskertjükben. A 94 tagot számlaló Budafok-Tétény Kertbarát Körből 12-en vettek részt a második alkalommal meghirdetett „Kertbarátok legszebb kertje” nevet viselő fővárosi versenyen. A Budapesti Kertészek és Kertbarátok Szövetségének az volt a célja, hogy a budapesti kerületek tisztasága, rendezettsége, virágos környezetének kialakítása, és ahol lehet, haszonnövények termelése minél szélesebb körben megvalósuljon. A versenyt öt kategóriában hirdették meg, melynek az eredményhirdetése szeptember 5-én volt. A kertbarát kör hét díjat hozott el a versenyről. „Nagyon büszke vagyok a kör tagjaira, hogy ilyen jól szerepeltek a versenyen és a bemutatóra is gyönyörű terméseket hoztak el” – mondta Sziráki István, a kör elnöke. Idén újdonság volt egy kis kiállítás a terem egyik sarkában, mely a kertműveléshez szükséges régi eszközöket mutatta be, így a fiatalok megtekinthették, hogy milyen is volt régen a kasza, a sarló, az ásó vagy éppen a kerti cipő. A sok gyönyörű termés mellett finom házi lekvárt, szörpöt és süteményeket is lehetett kóstolni, valamint tanácsokat kérni a termelőktől a minél szebb és hatékonyabb kertészkedéshez. (Viszkocsil Dóra)