Ugrás a tartalomra

Szeptember hónap művésze

2016. szeptember 15. csütörtök
Györffy Gergely hegedűművész
Szeptember hónap művésze

1969. március 27-én született Budapesten. 1974-ben kezdte meg tanulmányait a Weiner Leó Zeneiskolában. Zeneszerzést Károlyi Pálnál tanult. 1983-1987 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium hegedűszakán folytatta tanulmányait. 1990-től Kovács Dénes tanítványa volt, a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A diploma megszerzése után Ádám Jenő és a Budapesti Fesztivál Zenekar ösztöndíjasa. Szólókarrierje a Magyar Kultúra Alapítvány szervezésében indított szólóest-sorozatokkal kezdődött. 1998-ban nagysikerű koncertet adott a Pesti Vígadóban, ahol ősbemutatóként játszotta Paul Ben-Haim hegedűversenyét. 2001-ben Kocsár Miklós hegedűversenyét mutatta be a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarral. Többször szerepelt a Magyar Rádióban, amit élőben is közvetítettek. Először 2009-ben Bécsben, majd 2013-ban szintén Bécsben a Haus der Musikban szerepelt szerzői estjével. Jelenleg a Weiner Leó Zeneiskolában tanít, és rendszeresen fellép szerzői esteken.