Ugrás a tartalomra

Szívesen játszunk a Kunságban

2019. szeptember 30. hétfő
Tiszakécskén bravúr, Törökszentmiklóson papírforma-továbbjutás
Szívesen játszunk a Kunságban

Az NB II kilencedik fordulójában, Tiszakécskén aratott 3-2-es bravúrgyőzelem után vasárnap a Nagykunságba, Törökszentmiklósra látogatott a BMTE, és a kétosztálynyi különbséget hűen tükröző 5-0-s győzelmet aratott, amellyel bejutott a Magyar Kupa legjobb 64 csapata közé. A győzelmek hatása kimondottan önbizalom-növelő, bizakodva várjuk a 10. bajnoki fordulóban a Kazincbarcika elleni hazai összecsapást. 

Tiszakécskére a rutinos Kis Károly irányította Ajkától elszenvedett, némiképp meglepő vereség után utazott a csapat. A váratlan 1-3 azonban nem törte meg a Budafokot, ahogy Kovács Dávid csapatkapitány is nyilatkozta klubunk honlapján, látta a tüzet a szemekben, és az is nyilvánvaló volt, hogy a bakonyiak nem játszották túl a BMTE-t, csak sajnos ők rúgták az első gólt, és utána már kedvükre kontrázhattak.

Szeptember 15-én Tiszakécskén remekül játszott a csapat, és Ihrig-Farkas, Kovács Dávid és Szabó Máté góljaival 3-2-re győzött, amivel újra a dobogón találta magát, annak is a harmadik fokán. „Fölényesebb is lehetett volna a győzelmük, végig kezünkben tartottuk a mérkőzést”, mondta lapunknak Csizmadia Csaba vezetőedző. „Azt nem mondanám, hogy hullámzó a formánk, mert kilenc fordulóban hat győzelem az nem akkora hullámzás, a harmadik helyen állunk, és jól néz ki a csapat. Az eddigi kilenc fordulóból egyetlen meccsen sem játszott túl bennünket az aktuális ellenfelünk, egyre nő a játékosok önbizalma, ők sem hülyék, látják, hogy senkinél sem rosszabbak.”

Márpedig ezen a szinten – is – az önbizalom döntő tényező. Amikor azt kérdezem „Csizitől”, most már elkezdhetünk-e reménykedni, óvatosan válaszol.
„Továbbra is egyenként vesszük a mérkőzéseket, a következő a Kazincbarcika elleni hazai lesz, de tény, hogy egyre magabiztosabb a csapat, s ha becsúszik egy váratlan vereség, azonnal tudunk javítani.”

Vasárnap a Tisza túlsó partján, Törökszentmiklóson szerepelt a Budafok a legjobb 64 közé jutásért a Magyar Kupában. Meglátszott a kétosztálynyi különbség a megye egyben játszó hazaiak ellen, ezt az 5-0-s eredmény is tükrözte.

„Attól kezdve, hogy berúgtuk az első gólt, nem volt kétséges a győzelmünk. A Törökszentmiklós utána sem támadott ki, ha ezt teszi, akár egy tízest is rúghattunk volna. Góhér Gergő és Kovács Dani két-két gólt szerzett, Szabó Máté egyet, szóval a gólvágóink továbbra is jó formában vannak. Izgatottan várjuk a pénteki kupasorsolást, mert itt még nem akarunk megállni” – mondta a mester. És ezzel mi, szurkolók is így vagyunk.

(Ch. Gáll András)