Ugrás a tartalomra

Szőlőáldás Budafokon

2018. május 24. csütörtök
A Promontorium Borlovagrend a budafoki tangazdaságban
Szőlőáldás Budafokon

Szőlőáldás Budafokon

Budafokon népszerű hagyomány volt a szőlőáldás, melyen rengetegen vettek részt, mára már ez a szokás kissé megkopott és el is feledték a helyi lakosok, ezért a Promontorium Borlovagrend tagjai április 28-án felelevenítették ezt a szép szokást. A reggeli mise után a borlovagrend tagjai díszes ruhában, zászlóval sétáltak fel a hívőkkel a tangazdaságba.

Budafok szőlőskertjében, a tangazdaságban Sárhegyi Zoltán, a Szent Lipót-templom plébánosa áldotta meg a szőlőfürtöket és beszélt Sárkányölő Szent Györgyről. Több mint ötvenen voltak kíváncsiak a négyhektáros területre, amely a fővárosban egyedülálló. Magyarország borászképzésének fellegvára a budafoki tangazdaság, hiszen itt a legkorszerűbb technológia áll a diákok rendelkezésére. Sokan rácsodálkoztak az érdeklődők közül, hogy milyen magas színvonalon folyik az oktatás ezen a helyen. Szűcs Zoltán, a Promontorium Borlovagrend elnöke beszélt a hagyományok megőrzésének fontosságáról. Mint elmondta: kiemelt fontosságúnak tartja az iskola és a tangazdaság magas oktatási színvonalának megőrzését, hogy az itt tanuló diákok a legújabb és legkorszerűbb technológiákat sajátíthassák el, amiből a borfogyasztó társadalom hosszú távon profitál. A tangazdaság területén megtermelt szőlőből a diákok bort készítenek, amit a helyszínen meg is kóstolhattak az érdeklődők. Sokan vásároltak is az italokból, ennek bevételével a Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnáziumot és Szakközépiskolát támogatták. Garbóci László, a borlovagrend ceremóniamestere Budafok borászati és szőlészeti múltjáról mesélt a látogatóknak. A borok kóstolása közben citeramuzsika szólt.

(Viszkocsil Dóra)