Ugrás a tartalomra

Szomszéd lány a tizenegyből

2018. augusztus 31. péntek
A zenei sokszínűségéről ismert Szűcs Gabi is fellép a budafoki borfesztiválon
Szomszéd lány a tizenegyből

Szomszéd lány a tizenegyből

Szűcs Gabi és zenekara már járt nálunk a kerületben, idén újra megcsodálhatjuk a régi swingslágerek átdolgozásából álló repertoárját.

– Milyen emlékek kötik Budafokhoz?
– Közel van hozzám, amióta az eszemet tudom, a XI. kerületben lakom. Gyakran áthaladok Budafokon, szeretem, hogy vízparton fekszik, csakúgy, mint az én kerületem nagy része. Szoktam is mondogatni, hogy aki vízpart mellett él, rossz ember nem lehet. Hát, szeptemberben a „szomszéd lány” átugrik a kerületből. Már nagyon várom a koncertet.
– Melyik formációval láthatjuk a borfesztiválon: az „eredeti” zenekarral, vagy a más, modernebb hangzásvilágú Stereo Swinggel?
– A Szűcs Gabi és zenekara produkció kapott meghívót a fesztiválra. Jóval csendesebb, hagyományos swingdalok feldolgozásából álló repertoárral állunk a közönség elé. A közvélekedéssel ellentétben ez a műfaj nem szomorkás, borongós, hanem igenis szórakoztató. Mi is ezt a vonalat követjük, aktív közönségrészvétellel zajlanak a koncertjeink.
– Mire gondoljunk?
– Tapsra, táncra csábítjuk a hallgatóságot, szeretjük átadni azt az energiát, ami belőlünk jön, és akkor vagyunk boldogok, ha a közönség láthatóan élvezi a zenénket.
– Korábban a Gór Nagy Mária Színitanodában tanult. Kacérkodott a színészettel, innen jött az ötlet, hogy szinte interaktív koncerteket adjanak?
– Egész életemben, ha nem is mindig tudatosan, de a zene volt a fő csapásirány. Kisebb koromban fuvolán és oboán játszottam. Később valóban vonzott a színészet, de aztán másképp alakult. Kiderült számomra, hogy úgy tudok kiteljesedni, akkor lehetek önmagam a színpadon, ha énekelhetek, zenélhetek, és nem akkor, ha valaki másnak a bőrébe kell belebújnom.
– Énekelt a Cotton Club Singersben, rengeteg színésszel, zenésszel dolgozott együtt. Később szinte minden műfajban megmártózott. A Tűsarkú lépteim című lemezét nagyon szerette a közönség. Miért?
– Én is úgy éreztem, kedveli a közönség. A 60-as évek zenéje inspirálta, egy modern, mai, büszke nő életébe enged betekintést.
– Tervez folytatást?
– Még az idén szeretnénk kiadni két EP-t, a már említett Stereo Swing formációval és a hagyományos zenekarral. (Szilágyi László)