Ugrás a tartalomra

Tánckarnevál a Borvárosban

2017. július 04. kedd
A Záborszky pince nyújtott otthont a Duna Karnevál rendezvényének Budafokon
Tánckarnevál a Borvárosban

Békési Imre és a Palace Catering, valamint Mucsi János és a Duna Művészeti Társaság negyed százados együttműködésének köszönhetően számos magas színvonalú kulturális és művészeti program valósult már meg a Záborszky pincében. Egyik sikerre vitt kezdeményezésük a Duna Karnevál rendezvénye, a Borvárosi Karnevál, amelynek évek óta a Záborszky pince nyújt otthont.

Az Isztambulból érkezett Tozlu Yollar amatőr tánccsoport a máig élő több mint kétezer tánctípusból állította össze műsorát a Borvárosi Karneválra a Záborszky pincében. A török néptánc hagyományait őrző és ápoló együttes, amely gazdag forma-, mozgás- és mimikai világa miatt is egyedülállónak számít, többek között Erzurum, Artvin és Trabzon táncait mutatta be a pince közönségének.

Fekete ruhában és csuklyában, fehér álarccal takarva adta elő első műsorszámát az a tizenkét szardíniai táncos, akiknek műsorát tangóharmonika és két különleges fúvós hangszer kísérte. A Sumazzo együttes vallásos jelentésű tánckompozíciójában megidézte a középkort, és a hagyományokhoz híven a közösség erejével űzte el a rossz szellemeket. Táncuk után a két zenész játéka hatalmas tapsvihart kiváltó minikoncertbe fordult csakúgy, mint a margitszigeti gálakoncert előtti percekben.

A Varasdini Hagyományőrző Kulturális Központ remek hangú, fiatalok alkotta tánccsoportja eredeti népviseletben lépett a színpadra. A tradicionális horvát táncokat és a környező országok horvátok lakta vidékeinek táncait – például a bunyevácokét – bemutató együttes szinte végig énekelt is, nemegyszer több szólamban.

A nagy sikert arató, színpompás előadás annak a június 3. és 18. között megrendezett nemzetközi kulturális fesztiválnak volt az egyik rendezvénye, amelyen öt ország nyolcszáz magyar és kétszáz külföldi művésze, harminchét zenei és tánccsoportegyüttese mutatkozott be olyan helyszíneken, mint a Várkert Bazár, a Lánchíd, a Dunakorzó, a Vörösmarty tér és a Városmajori Szabadtéri Színpad, vagy a gálaműsor helyszíneként szolgáló Margitsziget.

A Kiváló Fesztivál és Europe Top 500 címmel is kitüntetett rendezvénysorozat megálmodója és rendezője a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett, Harangozó Gyula-díjas koreográfus, Mucsi János, a Duna Művészeti Társaság igazgatója.

A 22. Duna Karnevál gálaelőadását egyébként a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon rendezték meg A Monarchia bálja címmel. A romantikus-klasszikus látványos tánckoncerten különleges zenei csemegét is kínáltak a szervezők: a Budafoki Dohnányi Zenekar, valamint Pál István „Szalonna” és bandája muzsikált együtt a színpadon.

(Tamás Angéla)