Ugrás a tartalomra

Több mint 85 millió forinttal támogatta a kerületi ingatlanok megújítását az önkormányzat

2019. szeptember 18. szerda
52 budafok-tétényi ingatlantulajdonos pályázott sikeresen épülete homlokzatának vagy kapujának felújítására az önkormányzat által meghirdetett Budafok-Belváros megújul és a Régi idők új kapui elnevezésű programokban.
Több mint 85 millió forinttal támogatta a kerületi ingatlanok megújítását az önkormányzat

Budafok-Tétény önkormányzatának képviselő-testülete 2014 májusában hirdette meg a „Budafok-Belváros megújul” elnevezésű programot, melynek keretében vissza nem térítendő támogatást nyújtottak a városképi szempontból jelentős homlokzatok felújítására. Az eleinte csak Budafok belvárosára vonatkozó támogatást 2017-ben kiterjesztették.

A sikeresen pályázók támogatást kaphattak többek között utcafronti homlokzatok megújítására, külső nyílászárók cseréjére, utólagos homlokzati hőszigetelésre vagy más, városképi szempontból jelentős felújításra.

Több mint 85 millió forinttal támogatta a kerületi ingatlanok megújítását az önkormányzat

2016-ban a „Régi idők új kapui” elnevezéssel kiterjesztette az önkormányzat a programot a közterületről látszó régi kapuk megújítására is, melynek keretében kapuk felújítására vagy cseréjére volt lehetőség.

Több mint 85 millió forinttal támogatta a kerületi ingatlanok megújítását az önkormányzat

A program meghirdetése óta eltelt öt évben 52 magántulajdonú vagy társasházi ingatlan homlokzatának vagy kapujának felújítására kötött az önkormányzat támogatási szerződést, ezekhez összesen több mint 85 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.