Hírek

U20 – Meghívást kapott a válogatottba a budafoki kosaras
Hosszú idő után ért nagy megtiszteltetés budafoki nevelésű játékost azzal, hogy meghívót kapott a magyar nemzeti válogatottba.
2018-11-16

Lados Erik, aki néhány hónapja múlt 18 éves, 2006-ban kezdett kosárlabdázni Balog István edzőnél a Budafoki Kosárlabda Klub egyik előkészítő csoportjában, majd később az U11-es korosztályban végzett szárnypróbálgatások után a mai napig közel 400 mérkőzésen lépett pályára a Budafok játékosaként. Az elmúlt bő évtizedben ennyi mérkőzésen átlagban 23,2 perc alatt kb. 15,6 pontot és 4,6 szerzett labdát átlagolt. 2015-ben – még kadett játékosként - lépett pályára először élvonalbeli felnőtt mérkőzésen, azóta pedig hétvégén a MAFC elleni derbin éppen 100. alkalommal szerepelt NB I./B-s csapatunk mérkőzésén. - írja budafokbasket.hu. Erik hosszú ideje vezéregyénisége az utánpótláscsapatoknak, tagja volt a Budafok-MAFC közös, országos nyolcas döntőbe jutott kadett, a Budafok országos döntőbe jutó U20-as illetve az NB I./B „Zöld” csoportjából a „Pirosba” feljutó felnőtt csapatnak is. 

Erik nagyon céltudatos, sok munkát végző, példaértékű hozzáállású sportoló, akire méltán lehet büszke családja, hozzátartozói, barátai, sporttársai, edzői. Bízunk benne, hogy sikere sok más budafoki utánpótlás játékost is arra inspirál, hogy a tanulás mellett érdemes a sport terén is célokat kitűzni, és dolgozni, küzdeni azok megvalósításáért.

Az U20-as válogatott Poór Péter vezetőedző irányításával november 17-20. között, az MKOSZ edzőközpontban Székesfehérváron tartandó edzőtáborozással kezdi meg felkészülését a 2019. évi nyári Európa-bajnokságra. Sok sikert kívánunk a válogatottnak és Eriknek!

(Budafoki Kosárlabda Klub)

Forrás: http://www.budafokbasket.hu/