Újabb Csere-siker, ezúttal is Budapesten!
A budafok-tétényi Csere Gáspárnak ezüstöt ért a szombati SPAR Budapest Maraton : OB - 2. hely (02:21:02). GRATULÁLUNK GAZSI!
2017-10-16

 

Csere Gáspár saját FB oldalán így írt a sikerről:

 

„Először futottam teljes maratont Budapesten, illetve Országos Bajnokságon, ugyanis előtte csak külföldön teljesítettem a 42,2 km-t. Örülök a mainak, ez egy értékes ezüstérem!

 

Persze szerettem volna nyerni, amire volt is esélyem, ugyanis 25-36 km első helyen álltam. A végét azonban nem bírtam eléggé, részben a három héttel korábban futott berlini egyéni csúcs miatt. Végül Józsa Gábor 02:20:21-tel nyert, az alábbi fotón legkívül futó Jenkei Péter pedig harmadik 02:22:18-cal. Kemény futás volt ebben az erős napsütésben, na meg a budapesti pálya sem valami egyszerű, de én élveztem! Hálás vagyok Istennek, hogy ezúttal is átsegített a nehéz pontokon, illetve azt is az Ő áldásának tekintem, hogy egészségesen tudtam futni, mert az elmúlt két napon meglehetősen fájt a derekam. Köszönöm szépen a sok szurkolást! (Tudom, most "félig" titokban indultam, de sokáig kérdéses volt az indulásom, ezért nem tettem nyilvánossá). Köszönöm továbbá Szabó Imre edzőmnek, a BEAC-nak és a szponzoraimnak: Evopro group főszponzoromnak, valamint a P-Group-nak, a Kyäni Hungary-nak, a Focus Studiónak és az Arthro Komplex Gyógyközpont-nak!

 

Még jelentkezem képekkel!

Fotó: Nagy Ádám (BEAC)”

 

GRATULÁLUNK, GAZSI!

 

 

További részletek:

https://www.facebook.com/cseregaspar

http://www.futanet.hu/cikk/bhirek17-a-rekordok-versenye-volt-a-32-spar-budapest-maraton-fesztival-v4-futohetvege