Ugrás a tartalomra

ÜNNEPELT A SPORTOS KERÜLET

2018. január 20. szombat
ELŐSZÖR TARTOTTAK SPORTFÓRUMOT BUDAFOK-TÉTÉNYBEN OLIMPIAI ÉS VILÁGBAJNOK RÉSZVÉTELÉVEL - A fiatal budafok-tétényi sportolók szavaztak: a kerület sportbüszkesége 2017-ben Gáll András 14 éves öttusázó-úszó és Molnár Janka 16 éves atléta.
ÜNNEPELT A SPORTOS KERÜLET

Az eseményről így beszámolt be a Magyar idők című lap:

"Hagyományteremtő jelleggel sportfórumot rendezett pénteken Budafok-Tétény önkormányzata a Klauzál Gábor Művelődési Központban. Az eseményen a kerület legsikeresebb utánpótláskorú sportolói mellett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, Sárfalvi Péter, az utánpótlás nevelésért felelős államtitkárság helyettes államtitkára és Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó – valamennyien budafoki lakosok.

Sportfórum 2018. A XXII. kerület vezetőinek régóta dédelgetett álma volt egy efféle rendezvény, amelyen a megjelenő sportolók, sportvezetők, szülők véleményt cserélhetnek, beszélhetnek az elért eredményekről, s – fiatal versenyzőkről lévén szó – a jövőről.

Budafok-Tétény tizenkilenc ifjú sporthőse gyűlt össze péntek este a Klauzál Gábor Művelődési házban, s találkozott egymással, valamint Karsay Ferenccel, a XXII. kerület polgármesterével, Kulcsár Krisztiánnal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével – aki apaként is szerepelt a meghívottak között –, Sárfalvi Péterrel az utánpótlás nevelésért felelős államtitkárság helyettes államtitkárával, öttusa-világbajnokkal, Vári Attila vízilabdázóval, kétszeres olimpiai bajnokkal, aki szintén öttusázóként kezdte pályafutását, s jelenleg a Pécsi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Csizmadia Csaba 12-szeres válogatott labdarúgóval, a Budafoki MTE NB II-es csapatának kapitányával, s Tokaji Viktorral, 222-szeres válogatott jégkorongozóval, a MAC Budapest U16-os együttesének edzőjével.

Sárfalvi, aki immár két esztendeje maga is budafoki lakos, méltatta a kerület sportéletét, s megemlékezett a közeljövőben megépülő tanuszodáról és a jégcsarnokról. Hangsúlyozta, hogy az ugyancsak kerületi lakos Kulcsár Krisztián és Vári Attila is öttusázóként kezdte, csak aztán – mindketten lemorzsolódtak… Karsay Ferenc a sport jellemformáló erejéről beszélt, s nem felejtett el kitérni a BMTE labdarúgóinak tavalyi bravúrjára, a Magyar Kupa elődöntőjébe jutásra, amely lázba hozta a budafokiakat. Említést tett a Promontor utcai sporttelep grandiózus fejlesztéséről, az épülő fedett lelátóról és a munkacsarnokról."

ÜNNEPELT A SPORTOS KERÜLET

Németh Zsolt, országgyűlési képviselő, a külügyi bizottság elnöke úgy fogalmazott: „ A polgármester úrtól hallhattak arról, hogy hosszú távú, jól átgondolt, többszintű stratégia alapján támogatja az önkormányzat – kormánytámogatásokat, pályázatokat is igénybe véve – a kerületi sportot az iskolákban és a klubokban. Ezt a jövőben is folytatni kívánjuk a kerületben.

A legmagasabb szint az élsport támogatása. A BMTE 105 éves fennállásának igazi mérföldköve volt a tavalyi esztendő: az akkor még NB III-as futballklub a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé kerülhetett. Mind az ötezer résztvevő számára emlékezetes marad az a meccs, ahol a BMTE a Ferencváros ellen a döntőbe jutásért utolsó véréig küzdött.  Külön meg kell említeni dr. Soós Jánost, Jakab Jánost, Vizi Sándort, akiknek a nevéhez fűződik a klub sikeres működtetése és így a fantasztikus kupaszereplés is. Reméljük, idén – immár a másodosztályban – is vitézkedni fognak.”- mondta Németh Zsolt.

Szólt a kerületi uszoda bővítésére szánt 600 millió Ft-ról is, amit kormánydöntéssel kapott a kerület. A válogatott úszók edzéslehetőségei bővülnek ezzel, mert a megépülő 33 méteres medencében jobban készülhetnek fel a versenyekre. Kormányzati beruházással épülhet meg a Közgazdász utcában a kézilabda-munkacsarnok is, és a tervek között szerepel TAO- támogatásból egy jégcsarnok felépítése is a Duna-parton. Hangsúlyozta: „kellenek olyan példaképek a gyerekeknek, a fiataloknak, akik megmutatják, hogy csak kitartó, áldozatos, kemény munkával lehet sikert elérni. Akik személyes hitelükkel igazolják, hogy az egész kerületet, vagy a legjobbak az egész országot képviselik, amikor dobogóra állnak. Kellenek a példaképek, hogy minél több gyerek lássa meg a siker lehetőségét a testmozgásban, a rendszeres sportban. Ennek a gondolatnak ti vagytok a nagykövetei!” – mondta ünnepi köszöntőjében Németh Zsolt, országgyűlési képviselő, a külügyi bizottság elnöke.

A fórum kérdezz-felelek részéről így számolt be a Magyar idők c. lap:

Kulcsár Krisztián arról beszélt egy kérdésre válaszolva, vajon mit érzett, amikor először állt a dobogó tetején. „Nem volt dobogó a Csepel vívótermében, de rögtön első lettem egy kadet válogatóversenyen. Az első lépés volt ahhoz, hogy úgy érezzem, valamire még vihetem a sportban. örömöm leírhatatlan volt.”

Vári Attilát válaszút elé állították a kérdezők: melyik olimpiai aranyérmet volt nehezebb megszerezni, a sydneyit vagy az athénit? „Mindig az elsőt a legnehezebb, de a sydneyi aranyérem megszerzésénél sokkal nehezebb volt az odáig vezető út. A legizgalmasabb pillanat az utazó csapat kihirdetése volt, amikor Kemény Dénes a Margitszigeten sorolta a neveket. Én előző éjszaka egy percet sem tudtam aludni, s amikor utolsóként az én nevem is elhangzott, hatalmas kő gördült le a szívemről…„ Mondandója összegzéseként leszögezte, a sportban legfontosabb az alázat, mert anélkül nincs esélyük a fiatal tehetségeknek a sikeres pályafutásra.

Csizmadia Csaba, marosvásárhelyi srác lévén, arra a legbüszkébb, amikor első válogatottsága alkalmával, Ciprus ellen, meghallotta a magyar himnuszt. Mint utóbb megtudta, otthon, Vásárhelyen az édesapja végigkönnyezte ezeket a perceket… „Mitől lehetne sikeresebb a magyar futball? Én is az alázatot említhetem, mert a magyar gyerekek tehetségével nincs baj, az alázat viszont, mi tagadás, sokszor hiánycikk…” – említette, egy kérdésre válaszolva.

 

ÜNNEPELT A SPORTOS KERÜLET

 

A meghívott kerületi sportolók, akik a rendezvényen titkos szavazással megválasztották egymás közül a „2017. év Sportbüszkesége” díjra érdemes fiatal sportolót (holtversenyben ezúttal kettőt):

Fehér Péter Dániel (18 éves)

Karate

Koroibosz RSE

2017 WKF Világbajnokság Tenerife junior -55kg 7. helyezett

 

Gáll András (14 éves)

Öttusa, Úszás

KSI

2017-es eredménye olimpiai reménységek versenye Prága Magyar Válogatottként U17 korosztályban csapat bajnoki arany

 

Gulyás Szilveszter (13 éves)

Úszás, triatlon, kerékpár

Budafóka XXII. Sportegyesület;

Országúti Kerékpáros diákolimpia I. hely

 

Gyarmati Fanni (13 éves)

American Jk Karate

Sensei Csákvári Karate Klub

2017-ben a Berlini 2017 Ippon Cup nemzetközi versenyen (12-13 éves korcsoportban) egyéni KATA-ban elért II. hely

 

Igaz Laura Elena (13 éves)

Judo

Pénzügyőr Sportegyesület

Országos Bajnokság II. hely

 

Kőszegi Míra (15 éves)

Atlétika

BMTE Sportegyesület

2017-ben a Magyar Bajnokságon 300 méteres síkfutásban elért I. helyezés serdülő korosztályban

 

Kulcsár Viktor Gergő (13 éves)

Párbajtőr

Vasas Sc.

2017-ben egyéniben III. lett a korosztályában a magyar bajnokságon.

 

Mezei Réka (12 éves)

Műkorcsolya

Sportország SC Sportklub

Tivoli Cup 2017. Ljubljana 9. hely

 

Mitró Márton (17 éves)

Kajak-Kenu

Lágymányosi Spari Vízisport, Diáksport és Szabadidősport Egyesület

2017-es év legjobb eredménye az Olimpiai Reménységek Verseny C2 páros Zupkó Balázzsal elért II. hely

 

Molnár Janka (16 éves)

Atlétika

BMTE Sportegyesület

a Győri Eyof-on elért III. helyezés 400 méteres síkfutásban

 

Müller Lisa (13 éves)

Show tánc

Dancing Soul Tánciskola

MLTSZ országos bajnokság látványtánc junior kategóriában I. hely kvalifikáció az EB-re

 

Nádor Balázs (18 éves)

Triatlon

Budaörsi Triatlon Klub SE

2017. évi Bánk Tereptriatlon Országos Bajnokság Junior III. helyezett

 

Nádor Kristóf (15 éves)

Jégkorong

MAC Budapest Jégkorong Akadémia

2017. évben a MAC Budapest csapatával U14 Kölyök bajnokság 4. hely

 

Őry Zsombor Erős (16 éves)

Kajak-Kenu

Lágymányosi Spari Vízisport, Diáksport és Szabadidősport Egyesület

Országos Bajnokság Kajak 1-es 500 méter elért I. hely

 

Palócz Noella (13 éves)

Ritmikus gimnasztika

Hegyvidék SE.

Együttes kéziszer csapat Országos Bajnokság győztese

 

Schiszler Gellért (14 éves)

Sakk, labdarúgás, úszás, atlétika

Budai Tabán FC.

Futball 2016/17 idény U-14 II. osztály Közép A II. helyezés

 

Veres Gréta Dalma (13 éves)

Atlétika

Budaörsi Diáksport Egyesület

Magyarország Ifjúsági, Serdülő és Újonc Összetett Atlétikai Bajnokságon Leány Négy próba II. hely

 

Vízi Flóra (14 éves)

Birkózás

Csepeli Birkózó Klub

Magyar Bajnokságon I. hely

 

Zimonyi Barna (12 éves)

Birkózás

Vasas SC

Párizsi Diák Világkupa "Bagnolet Nagy díj" I. hely

A bankett befejeztével a jelenlévők szavazatai alapján a kerület két sportbüszkesége (holtversenyben):  Gáll András 14 éves öttusázó-úszó és Molnár Janka 16 éves atléta lett. GRATULÁLUNK!!! Az elismeréssel járó kristály emlékplaketteket Karsay Ferenc polgármester és Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke adta át.

ÜNNEPELT A SPORTOS KERÜLET

FOTO: KOCSIS ZOLTÁN ::

Forrás:

http://magyaridok.hu/sport/unnepelt-sportos-kerulet-2703229/