Ugrás a tartalomra

Ünnepélyes állampolgári eskütétel a Városházán

2019. március 13. szerda
Huszonnyolcan tettek állampolgári esküt március 7-én Budafok-Tétényben a Városházán.
Ünnepélyes állampolgári eskütétel a Városházán

Huszonnyolcan vehették át március 7-én Budafok-Tétény Polgármesteri Hivatalának Házasságkötő termében állampolgársági okmányukat, miután Magyarország köztársasági elnöke kérelmükre engedélyezte honosításukat.

Az eseményt Kémenes Őrs – aki maga is az eskütevők között volt – szavalata tette ünnepibbé. A Hugonnai Vilma Általános Iskola diákja a kifejezetten erre az alkalomra írt, Szívhely című saját versét adta elő.

 – Szeretném önökben megerősíteni, hogy szükség van önökre, az ügyes kezükre a munkához, a fejükben megszülető gondolatokra – mondta köszöntőjében Karsay Ferenc polgármester. Az eskütevőkhöz szólva kiemelte, Magyarország mindig olyan hely lesz, ahol magyarként és keresztényként élhetnek. Az állampolgári eskü szövegét a résztvevők együtt mondták el, majd közösen elénekelték a Himnuszt. Hazánk új állampolgárai Bányai Gábor Bertalan keramikus emlékérmét vehették át Karsay Ferenctől a hivatalos állampolgársági okiratok mellett.

Ünnepélyes állampolgári eskütétel a Városházán

Fotó: Horváth Tamás