Ugrás a tartalomra

Útközben Dizseri Andrással

2017. március 12. vasárnap
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján fellépő újságíró új rocklemezt is alkotott
Útközben Dizseri Andrással

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Selections zenekar különleges rocklemezt jelentetett meg az év elején, amelyet a budafok-tétényi önkormányzat is támogatott. Az együttes első albumát, az Útközben címűt a több szállal a kerületünkhöz kötődő rádiós műsorvezető-szerkesztő, Dizseri András jegyzi, aki az egyik fellépője volt a Kommunizmus áldozatainak emléknapjára szervezett megemlékezésnek. Dalszövegeit a hazai rocklegendák, köztük Gidófalvy Attila a Karthago és a Lord együttesből és Benkő László az Omegából zenésítette meg. Az egyik dalban közreműködött a Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti és Általános Iskola Csilingelő gyermekkórusa is.

– Hogyan született meg a lemez, és miről szól? – kérdeztük Dizseri Andrást, a tizenhárom dal szövegíróját, aki egyben énekesként is debütált.

– A Van egy hely című versemre két évvel ezelőtt Gidófalvy Attila írt dalt, és akkor megfogalmazódott bennem, milyen jó lenne kiadni egyszer egy nagylemezt, amelyen több dalom is szerepelne – válaszolta. – Ezzel az ötletemmel megkerestem több zenész barátomat is, akik örömmel vállalták verseim megzenésítését. Nagy örömömre Karsay Ferenc polgármester is támogatta a kiadványt, és az ő ötlete volt, hogy egy szám erejéig a Nádasdy iskola Csilingelő kórusa közreműködjön. Hogy miről szólnak a dalok? Néhány cím talán elárulja: Van egy hely, Reggel a hegyen, Szól a zene, Havasi altató, Útközben. Afféle számvetése eddigi harminc évemnek, érzésvilágomnak. A lemezen keverednek a műfajok és a hangulatok, a lírai hangvételű számoktól a keményebb rockzenéig.

– Kik működtek közre érzésvilága megzenésítésében?

– Igazán neves muzsikusok: Gidófalvy Attila, Benkő László, Kocsándi Miklós (Karthago, 100 folk Celsius), Jász András (Ghymes), Práder Vilmos (Ismerős Arcok) és Tóth Lilla (Törköly zenekar). S persze a budafoki Csilingelő Gyermekkórus Beer Ágnes énektanár vezetésével. Tavaly nyáron kezdtük el a munkát, a lemezen tizenhárom dal van, a saját szövegeim mellett Ady Endre A föl-földobott kő című verse is megtalálható, amelynek a zenéjét Gidófalvy Attila írta. Azért is különleges ez a lemezünk, mert minden zenész belevitte a saját stílusát és lelkivilágát, s így nagyon változatos hangulatú anyaggá állt össze.

– Milyen volt együtt „csilingelni” a Csilingelővel?

– Nagyon jó volt, óriási élmény! Láthatóan volt bennük egy kis drukk – a felvételen hatvanöt kisiskolás vett részt –, amit a nagy mókamesternek, Gidófalvy Attilának sikerült hamar feloldani. Igen tehetséges, jó hangú srácokat és lányokat ismertünk meg, csodálatos színt vittek bele a Havasi altató című dalba, amelynek a zenéjét Benkő László írta.

– Lesz folytatás?

– Reméljük, hogy turnézni is fogunk a lemezanyaggal.

(Temesi László)

Útközben Dizseri Andrással