Ugrás a tartalomra

Vásári forgatag az iskolában

2017. október 07. szombat
Soken részt vettek a Szent Mihály-napi vásáron
Vásári forgatag az iskolában

Vásári forgatag az iskolában

Tizenötödik alkalommal változott át egy szempillantás alatt a Herman Ottó Általános Iskola udvara vásári forgataggá a Szent Mihály-napok programsorozat alkalmából. Az iskola diákjai hetekkel a rendezvény előtt különféle vásárfiákat készítettek otthon és az iskolában. Izgatottan érkeztek szeptember utolsó péntekén az udvarra, és rendezték be árusítóhelyeiket. Az eseményt Szepesfalvy Anna alpolgármester nyitotta meg, aki sok mindent vásárolt a gyerekektől.

– Jó látni, hogy milyen szép portékákkal készültetek. Nagy öröm számomra az is, hogy ennek a rendezvénynek erős közösségteremtő ereje van, és évről évre egyre színvonalasabb – mondta Szepesfalvy Anna.

A vásár kidobolása után az iskola kórusa lépett fel és énekelt népdalokat a vásárló közönségnek. A vidám műsort követően mindenki meglátogatta az árusokat. A diákok alig győztek válaszolni az érdeklődők kérdéseire, sokan voltak kíváncsiak arra, hogy egy-egy újdonság miből és hogyan készült. A vásáron Németh Zoltán alpolgármester is vásárolt, sokan vettek mesefigurákat, karkötőt, hűtőmágnest, kulcstartót és szélforgót is a gyerekek saját készítésű termékeiből. A diákok mellett a felnőttek is lehetőséget kaptak az árusításra. Néhány asztalon profi kézműves termékeket is vehettek az érdeklődők. A Szent Mihály-napi vásáron mindig lehet alkotni és játszani is. Akinek kedve volt, készíthetett illatos szappant, nemezelhetett, fonhatott kosarat vagy agyagból formázhatott különböző dísztárgyakat. A kicsiknek a Csodaszarvas Íjászbarlang emberei biztosították az íjászkodást az udvaron. A népi játékok sem hiányozhattak erről az eseményről, melyeket a Fatekergő Mesetanya hozta el az iskola udvarára. Öt állomáson tíz féle ügyességi játékot próbálhattak ki a gyerekek. Népszerű volt a puzzle, a diótörő, a kacsahalászat, a labirintus és az ördöglakat. A délután folyamán sorra érkeztek a fellépők. Elsőként a Tűzfészek Társulat gólyalábasai mozgatták meg a közönség tagjait, majd a Ládafia a Vásári bábcirkusz című előadást adtál elő. A Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola néptánccsoportja táncházat tartott, amelyhez rengetegen csatlakoztak.

(Viszkocsil Dóra)