Ugrás a tartalomra

Társadalmi egyeztetés a Pannónia utcai zöldterületről

2021. július 23. péntek
Lakossági visszajelzések alapján Budafok-Tétény önkormányzata további funkciókkal tervezi bővíteni a Pannónia utca, Mező utca és Széchenyi utca által határolt területet. Ezért készíttetett egy koncepciótervet, melyet most társadalmi egyeztetésre bocsátanak.
Társadalmi egyeztetés a Pannónia utcai zöldterületről

A parkban jelenleg két sportálya, egy kis játszótér és pihenő található.

Az egyik sportpálya még 2014-ben épült, rekortán burkolatú 20 x 40 m-es multifunkciós sportpálya, a másik pedig egy aszfaltozott 18 x 27 m-es kisebb felület. Mindkettőt kerítés és labdafogó háló határolja.

A játszótér két hintával, homokozóval, mérleghintával és csúszdával várja a játszani vágyó kicsiket. Az esésvédő burkolatok, a gumilap és az öntött gumi, jó állapotúak, funkciójukat megfelelően ellátják. A játszótér körül szintén kerítés húzódik.

Az utcákkal párhuzamosan, illetve a terület középvonalában betonlap burkolatos járda fut végig. A játszótér és a sportpark között, illetve innen a Pannónia- Mező utca sarokig új térkő burkolatos gyalogos út húzódik.

Önkormányzatunk azon dolgozik, hogy a park a kerületi lakosság igényeit minél szélesebb körben kielégítse, ezért az alábbi fejlesztéseket tervezi, megtartva a jelenlegi használatnak megfelelő térbeosztást, mint sporttér, játéktér és szabadidő tér:

  • Öntött gumiburkolatú futókör létesítése nagyrészt a külső, betonlap borítású gyalogos utak nyomvonalán, csaknem 300 méter hosszan. Mivel a Mező és Pannónia utcák túloldalán is van gyalogjárda, nem indokolt külön gyalogos és futó útvonal párhuzamos kiépítése. A közlekedést a könnyen elérhető belső parki sétányok is segítik az Ibrik utca irányából az iskola felé. Ezt segítené a terület északi részén, a rézsű tövében elképzelt gyalogos átkötő út kiépítése is.
  • A játszótér bővítése: nagyobb mászóeszköz és 1-2 kisebb játék telepítése, valamint napvitorla kihelyezése a homokozó fölé.
  • Az átkötő sétányt új térkő burkolattal látnánk el.
  • Az aszfaltos sportpálya helyszíni öntött gumi burkolatot kapna.
  • A terület északi részén, a mészkőkerítés mentén húzódó, jelenleg gazos, benőtt betonlapokat rendbe hoznánk, új padokat telepítenénk, mellette pedig egy zárt 640 m2-es agility eszközökkel felszerelt kutyafuttatót hoznánk létre, alacsony cserjékkel elszeparálva.
  • A területen további padokat, asztalokat, hulladékgyűjtőket helyeznénk ki.
  • A Mező utcai oldalon egy 13x18 m-es sportparkot létesítenének, amely a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program pályázatának keretében valósulna meg, függetlenül a jelenleg ismertetett fejlesztési elképzeléstől.
     

A társadalmi egyeztetés során az alábbi kérdésekre várjuk a lakosság válaszát:

  • Megfelelőnek találja-e Ön a park fentebb említett tervek szerinti elosztását (mint sporttér, játéktér és szabadidő tér)?
  • A játszóteret nagyobb gyermekek számára készült eszközökkel bővítenénk. Egyetért Ön ezzel?
  • Egyetért-e Ön a homokozó árnyékolásával?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a betervezett futókör nyomvonala nagyrészt a területet határoló lapjárda helyén épüljön meg, ezzel is kímélve a környezetet?
  • Praktikusnak/megfelelőnek tartja-e a területet keresztező gyalogutak kialakítását?
  • A terület északi részén, távol a játszótértől egy elkerekített, agility eszközökkel felszerelt kutyafuttatót létesítenénk. Egyetért Ön ezzel?
  • Szükségesnek tartja-e a meglévő aszfaltpálya öntött gumiburkolatú felújítását?

 

Budafok-Tétény önkormányzata a sajto@bp22.hu e-mail címre várja a lakosság észrevételeit, javaslatait a fenti változtatási elképzelésekről 2021. augusztus 2-ig. Akiknek nincs internetes levelezési elérhetőségük, azok személyesen is bedobhatják észrevételeiket a kihelyezett gyűjtőládába a Városháza portáján.

 

Társadalmi egyeztetés a Pannónia utcai zöldterületről