Ugrás a tartalomra

2016 - Klauzál 150 Emlékév lesz

2016. február 01. hétfő
150 évvel ezelőtt hunyt el Klauzál Gábor egykori kistétényi (ma Budatétény) birtokos és gazdálkodó. Rá emlékezve egész éves rendezvénysorozattal készül a Klauzál Gábor Társasággal együtt a kerület.
2016 - Klauzál 150 Emlékév lesz

Az 1848-as kormányban legtöbb tárcát vivő miniszter ügyvéd, táblabíró, országgyűlési követ és képviselő is volt, sokak számára példakép. Idén számos programmal emlékezünk majd rá: látványosnak ígérkezik a Klauzál-relikviákból összeállított kiállítás, tárlat és a tiszteletére rendezett márciusi fáklyás felvonulás is.

Az ország több városában is lesz koszorúzás, emléktábla-avatás, szervezett múzeumlátogatás, temetőséta 2016-ban Klauzál Gábor tiszteletére. Egy emlékbélyeg kiadása is szerepel a tervek között, Klauzál volt ugyanis az első felelős magyar kormány idején az egészség- és postaügyek első irányítója is. A szervezők ezzel a bélyeggel arra is fel kívánják hívni a figyelmet, hogy Klauzál Gábor vette be a posta színeibe a magyar lobogó színeit az osztrák sárga és fekete helyett. A társaság már jelezte a Miniszterelnökségnél, hogy a bélyeg kiadását a volt miniszter halálának évfordulójára, augusztus 3-ára szeretnék időzíteni.

A témáról nyilatkozott az InfoRádiónak Karsay Ferenc polgármester. (A riporter Szabó Gergő.): mp3

Süti tájékoztató Süti beállítások Sütik törlése