A megújulás éve
ÁLLÁSPONT - Karsay Ferenc polgármester
2016-01-08

A  látványos felújítások, átépítések éve után - a kerületi vállalkozásokkal szorosabb együttműködésre törekedve - idén folytatjuk a város(sz)építést. A közösséget is tovább építjük, erősítjük: Klauzál 150 Emlékévre készül a Klauzál Gábor Társasággal együtt a kerület. Idén van ugyanis Klauzál Gábor egykori kistétényi (ma Budatétény) birtokos és gazdálkodó halálának százötvenedik évfordulója. A társaság egyik alapító tagjaként jómagam is részt vehettem a tavalyi évbúcsúztató rendezvényünkön, ahol az egykori miniszter kerületi kötődése okán készült tortával, valamint a tiszteletére palackozott, sorszámozott címkével ellátott bor bemutatásával nyitottuk meg jelképesen a Klauzál 150 Emlékévet. Az 1848. évi kormányban legtöbb tárcát vivő miniszter ügyvéd, táblabíró, országgyűlési követ és képviselő is volt, sokak számára lehet méltó példakép. Idén számos programmal emlékezünk majd rá.

Látványosnak ígérkezik a Klauzál-relikviákból összeállított kiállítás, tárlat, bizonyára méltóságteljes lesz a tiszteletére rendezett márciusi fáklyás felvonulás, és egy emlékbélyeg kiadása is szerepel a tervek között.

2015 a szó szoros és átvitt értelmében is az építkezés éve volt. Az új Budafoki Szomszédok Piaca, előtte a régi piac helyén adventre elkészült térkövezett sétatér, a budafoki stáció megújulása, a látványos Stáció kerttel kiegészülve, a szakorvosi rendelő felújításának a folytatása, a Kossuth iskola tetőszerkezetének cseréje, felújítása, a Budai Nagy Antal Gimnázium sportpályáinak felújítása - hosszan sorolhatnánk a példákat. Bízom benne, hogy a piac előtti tér - amelynek elnevezésére várjuk a javaslatokat -  hamarosan sokak kedvelt találkozóhelye lesz és szabadtéri kulturális, gasztronómiai rendezvények egész sorának ad majd helyszínt, teret.

Egy természeti erő okozta próbatétel is erősítette a kerületen belüli összefogást. A július 8-i pusztító erejű vihar idején, és főleg azt követően jelesre vizsgáztak a budafok-tétényiek, valósággá vált a civil összefogás. Köszönet érte! Állítom: ha újból szükség lenne a bizonyításra, ismét példát mutatna önmagának és a világnak a „kisváros a nagyvárosban”.

2016-ban is lesznek a kerületnek „békebeli”, ünnepi pillanatai! Biztos vagyok benne, hogy a rendkívül sikeres 26. után, idén a 27. sikerére is különleges budafoki pezsgőkkel és borokkal koccinthatunk majd, és e téren nem csupán a hagyomány folytatódik, hanem a fejlődés is látványos lendületet kap: a kerület vállalkozóinak, borászainak összefogásával és az önkormányzat támogatásával a Savoyai Jenő tér mellett, az úgynevezett Oroszlános Udvarban reményeink szerint elkezdődhet a Kárpát-medencei Borközpont tervének megvalósítása.
Kerületünk gazdasági helyzete most összehasonlíthatatlanul jobb, mint a korábbi évtizedekben volt, ezért önkormányzati és hivatalbeli kollégáim nevében azt ígérhetem: azon leszünk 2016-ban is, hogy az új év legalább olyan sikeres legyen a budafok-tétényiek számára, mint amilyen az elmúlt év volt!