Hírek

A sváb kitelepítettekre emlékeztek - Megkoszorúzták a nagytétényi Sváb Emlékművet
Németh Zsolt: Kívánjuk, hogy a magyarországi svábok újra erőre kapjanak hazánkban.
2018-01-22

A sváb kitelepítettekről emlékeztek meg a hagyományoknak megfelelően január 19-én a nagytétényi Sváb Emlékműnél, amelyet a beszédek után megkoszorúztak a civil szervezetek. Az előadók egy embertelen korszakot idéztek fel a szomorú, esős időben.

 

– Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat és velünk együtt emlékeznek meg a svábok 71 évvel ezelőtt történt gyalázatos kitelepítéséről – köszöntötte a megjelenteket – köztük Németh Zsolt országgyűlési képviselőt, Zugmann Péter alpolgármestert, Csiszár Zsuzsanna és Ledniczky Sándor nagytétényi képviselőket – Lászlóné Varga Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke, magyar és a magyarországi németek himnuszának elhangzása után felkérte Németh Zsoltot beszéde megtartására.

 

– Szükség volt dolgos idegen kézre, azokra az emberekre, akik szorgalmukkal gyarapítják a hazát – utalt az évszázadokkal ezelőtti sváb betelepültekre, akik a török pusztítás után munkájukkal segítették talpra állítani Magyarországot. – Helyes döntés volt a behívásuk, amit gyümölcsöző, hosszú együttélésünk bizonyít. Nagytétényben 1711-ben még csak hét német család élt, de nyolc évtizeddel később az itt élőknek már nyolcvan százaléka volt német ajkú! A hosszú, békés együttélés azonban a huszadik században tragikus fordulatot vett, amikor több mint kétszázezren voltak kénytelenek elhagyni hazájukat. A magyarországi németek elhurcolására az utóbbi években ezen a napon, január 19-én ünnepélyes keretek között emlékezünk meg. Emlékezünk és megfogadjuk minden évben, hogy soha többé ne forduljon elő hasonló, és azt is megfogadjuk, hogy mi, magyarok dönthessük el, kivel, kikkel akarunk együtt élni! Kívánjuk, hogy a magyarországi svábok újra erőre kapjanak hazánkban.

 

 

Dindi István helytörténész a mostoha időjárásra való tekintettel – az ünnepség alatt végig zuhogott az eső, meg is jegyezte valaki, hogy duplán szomorú nap ez – csak nagyon rövid történeti áttekintést adott a nagytétényi svábokról, majd az Árpád utcai és a Hugonnai Vilma Általános és Német Nemzetiségi Iskola diákjainak kis műsora színesítette a megemlékezési ünnepséget.

 

A rendezvény végén az emlékművet az önkormányzat mellett a helyi civil szervezetek és közintézmények is megkoszorúztak, Csepely Péter pedig, Búcsú a hazától című verset adta elő. A hideg, szeles, esős időben a lelkes civilszervezetek a lélekemelő program végén lélekerősítő italokkal és falatokkal kínálták az átfázott résztvevőket.

 

(Temesi László)

 

Fotó: Mátyás Tibor