A zeneoktatás élvonalában
A Hónap művésze lett a Nádasdy Művészeti iskola
2018-04-30

A XXII. kerületi Állami Zeneiskolát 1970. május 6-án hozta létre a XXII. Kerületi Tanács Nemes László csellótanár, zenekari művész vezetésével. A cél korszerű szemléletű, a közös zenélést, a zenekari működést megalapozó intézmény létrehozása volt. A fiatal, lelkes tantestületnek köszönhetően az intézmény már a 70-es évek közepére a fővárosi zeneoktatás élvonalába került. Az évtized végére már szinte minden fúvós és vonós hangszert tanítottak. Az iskolában működő együttesek idővel az országos és nemzetközi versenyeken, fesztiválokon a legkiválóbb helyezéseket, minősítéseket kapták: a Budafoki Kamarakórus, a Budafoki Ifjúsági Fúvószenekar, a Gitárzenekar. Ezeket követték a népi hangszeres oktatás megkezdésével a népzenei együttesek, majd a 1990-es években a jazzoktatás megkezdésével a Budafok Big Band. Itt alakult meg a Budafoki Ifjúsági Zenekar, a nagy sikerű Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar elődje, amely 1993-ban hivatásos együttessé vált.
1988-ban – Magyarországon elsőként – művészeti iskolává alakult az intézmény. A létrehozott modell mind a mai napig alapja a magyar művészeti iskolai oktatásnak, ami mára a magyar közoktatás és egyúttal a magyar kulturális örökség részévé vált.

Alapfokon tanítják részben vagy egészében a négy művészeti ágat. Ez a négy terület a zeneművészet, a szín- és bábművészet, a képző- és iparművészet és a táncművészet.

A művészeti iskola 1996-ban egyesült a Szent István téri általános iskolával. A hagyományos ének-zene tagozatos profilt kibővítve, a társművészetek (képző- és iparművészet, néptánc, dráma) is a mindennapos oktatás részévé váltak, megteremtve a művészetoktatás újabb lehetőségeit.
A 2004-ben átadott Iskolaközpont épülete méltó és korszerű környezetet biztosít a komplex művészetoktatásnak.
Az iskola 2005-ben elnyerte a Magyar művészetoktatásért szakmai díjat, 2007-ben a Kiváló Művészetoktatási Intézmény minősítést. 2018. március 24-én Karsay Ferenc, Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzat polgármesterének javaslatára Magyar Örökség díjat kapott.