Hokicsászár a Futafokon

A 25-ös számú dressz a jégcsarnok mennyezetéről lóg, ami a jéghokisoknál a legnagyobb tisztelet jele. Amíg a klub működik, ezt a számot a felnőtt korosztályban már soha senki nem használhatja Fehérváron. A jégkorongozóval egykori edzője és játékostársa, Karsay Ferenc alpolgármester társaságában beszélgettünk.

- A fehérvári tizenegy év után a semmiből épített csapatot, a Vasast, menedzselte a felnőtt csapatot és az utánpótlásért is felelt. Kilencszeres magyar bajnok, ötszörös Magyar Kupa-győztes és kétszeres Interliga-győztes. Miért vonul vissza egy ilyen sikeres játékos?

Kangyal Balázs (K.B.): - Minden sportember életében eljön az a pillanat, amikor azt mondja: köszönöm, elég. Szerencsés embernek vallhatja magát az, aki magától tudja ezt kimondani és nem mások mondják ki helyette. Ha ezt a pályafutása csúcsán teszi meg, akkor ez egy külön ajándék az élettől. Boldog embernek mondhatom magam, hogy nekem ez megadatott. Örülök, hogy 2009-ben Svájcban, az "™A"™ csoportos világbajnokságon, ahol 75 év után ismét játszott a magyar válogatott, azt tudtam mondani, visszavonulok.

Karsay Ferenc (K.F.): - Többek között ezért is tisztelem Balázst, mert ehhez nagy lelkierő kell. Az emberben munkál a bizonyítási vágy, és sokan úgy gondolják, ha meghaladni nem is, de tartani tudják a szintet. Ez azonban csak a legritkább esetben sikerül.

- Sportcentrikus családban nőtt fel. Édesanyja röplabdázott, édesapja és a család minden tagja kosárlabdázott, kivéve önt.

K.B.: - Gyermekkoromban az iskolában a kézilabdapályát az első hideg napon fellocsolták, és egész télen lehetett korcsolyázni. Akkoriban még nem volt jellemző ez a mediterrán időjárás. Két iskolatársam koronggal és hokiütővel járt a jégre, és ez tetszett. Tőlük kérdeztem meg, hova járnak edzésre. ͍gy kerültem a KSI-be (Központi Sportiskola), ahol megismerkedtem Karsay úrral, későbbi edzőmmel. Akkor már igazolt focista voltam.

K. F.: - Edzőként egy gyerekben azt értékelem a legtöbbre, ha gondolkodik. Ott van fejben, érti, érdekli, miről beszélek. A hokiban ennek a gondolkodásnak a sebessége sem közömbös. A jégkoronghoz jó értelemben vett csibészek kellenek, gátlásos, visszahúzódó gyerekek nem tudnak ebben a sportágban megmaradni. Emellett a fegyelmezettség is fontos, és az is, hogy a játékos saját elképzeléseit, érdekeit háttérbe helyezze, ha a csapat érdeke úgy kívánja. Balázsban mindez megvolt. Kezdetben szorgalmával, odafigyelésével tűnt ki, 15-16 éves korában azonban egyértelművé vált, hogy lényegesen az átlag fölött teljesít.

- Jelenleg a nyáron megalakult Magyar Atlétikai Club jégkorongcsapatának szakmai igazgatója. Mi a feladata?

K.B.: - Részt veszek a klub szervezésében és fejlesztésében és edzőként is dolgozom. Utánpótlás-
neveléssel foglalkozunk, most 230 tizennyolc év alatti gyerek jár hozzánk. Az első pár év elsősorban a korioktatásról szól, korcsolyáznak, koronggal és ütőkkel köröznek a jégen. Igyekszünk megszerettetni velük ezt a sportágat.

- Mennyire népszerű a hoki a szülők körében?

K. B.:- Húsz évre visszatekintve ilyen népszerű még soha nem volt. Ennek az is lehet az oka, hogy nyáron a jégkorong is bekerült az öt kiemelt látványsportág közé.

K. F.: - A Balázzsal egykorú, illetve náluk néhány évvel fiatalabb jéghokisoknak köszönhető, hogy Magyarországon az alig jegyzett kategóriából az élvonalba került ez a sportág. Ez a korosztály érte el, hogy a magyar csapat bejutott a világ első tizenhat csapata közé.