Hírek

Hál Istennek írnak még verseket"
A Kossuth-díjas Kányádi Sándorral a Költészet napja alkalmából beszélgettünk
2013-04-10

Minden évben a magyar líra előtt tisztelgünk április 11-én, József Attila születésnapján, a Költészet napján. A vers ünnepe alkalmából Kányádi Sándor Kossuth-díjas költőt kerestük fel kérdéseinkkel. Az erdélyi Nagygalambfalván született Kányádi Sándor szerint nincs különbség gyerekvers és felnőtteknek szóló vers között. Példaként Petőfi Sándor költeményét, az Itt van az ősz, itt van újra című alkotást említi.

- József Attila születésnapján miért Petőfi jutott az eszébe?

- Az ő versein nevelkedtem, mint sokan, hiszen akkoriban más nem is volt a könyvtárunkban a Biblián és az évente megjelenő kalendáriumon kívül. Petőfi költeményeit kortól függetlenül mindenki megérti. Én már nem írok, mert ennyi évesen már nem illik, de egész életemben arra törekedtem, hogy verseimet a négy elemit végzett emberek is megértsék. József Attila is közel áll a szívemhez, mert ő szintén kivételes életművet hagyott ránk. Életében annyi méltánytalanság érte, ezért különösen jó, hogy így hajtunk fejet a nagysága előtt. Minden kiváló költőnek járna egy ilyen nap. Kölcseyre a Magyar kultúra napján, Petőfire márciusban és július végén gondolunk, a költőink többségéről azonban csak a róluk elnevezett intézményekben emlékeznek meg, pedig fontos, hogy ne felejtsenek az emberek.

Az nagyon jó, hogy eredeti módon próbálnak ünnepelni - hangsúlyozta lapunknak Kányádi Sándor a Költészet napjával kapcsolatban. - Csak egy dolog nem tetszik, hogy mindenki április 11-én vagy azon a héten akarja letudni egész évre a költészet iránti hódolatát és minden tiszteletét.

- Több mint hatvan éve találkozókon népszerűsíti a költészetet, fordít és verseket ír. Hogyan kezdődött?

- Egy napon születtem egy kutyával és egy lóval. A szomszéd kutyája kilencet kölykezett, és hogy ne induljak semmivel a világba, az alomból egy kiskutyát életben hagytak. Egy kiscsikó is született aznap a faluban, de születése pillanatában árva lett. ͍gy édesapám a mi csikónk mellé vette testvérnek. Purdé kutyám tízévesen pusztult el, a lovam 18 éves volt, amikor széttépték a farkasok. Ez a két jószág kísérte végig a gyerekkoromat, és azért kezdtem verset írni, hogy két barátomnak emléket állítsak.

"mint akire önnön halála alkonyul
úgy állok olyan vigasztalanul"

- Mi az oka, hogy az utóbbi évtizedekben írt műveiben már nem használt írásjeleket?

- Rájöttem, hogy a magyar vers ritmusa közelebb áll a prózához, mint a próza maga, és ha jó egy szöveg, akkor fölöslegesek az útjelzők. Az olvasó majd eldönti, hol vegyen lélegzetet.

- Rengeteg új verseskötet kapható a boltokban. A mai fiatalok között ennyire sok a tehetséges költő?

- A ma élő költőket nem nekünk kell megítélni, jók-e. A versek sokszor magánkiadásban jelennek meg, szerzőik pedig teret kapnak a televízióban is. A kedves, bájos fiatal lányok magabiztosan beszélnek költészetükről, de nincsen ezzel semmi baj. Hál"™ Istennek, legalább írnak verseket! Az értéktelen úgyis kihullik, és csak az igazán jók maradnak fenn a rostán.

Csínján a szóval! - szoktam figyelmeztetni a gyerekeket, amikor találkozásainkkor költő bácsinak szólítanak. Én még soha magamról ezt nem mondtam. A költőről halála után derül ki, hogy az volt-e, aminek életében hitték őt, aminek ő hitte saját magát. Ha majd a ti unokáitok érdemesnek tartanak kézbe venni vagy meghallgatni valamit abból, amit írtam, akkor ők elmondhatják, hogy az én ősöm valamikor egy igazi költővel találkozott. Addig higgyétek, hogy az vagyok, akinek olykor magam is hiszem magamat, de kételkedjetek is! Az Úristenen kívül mindenben kételkedni kell, mert csak a jóhiszemű kételkedés viszi előbbre a világot.

Tamás Angéla