Hírek

Bravúros budafoki siker: negyeddöntőben a focicsapatunk
Március 1-jén, szerdán hazai közönség előtt mérkőzött meg a Budafoki MTE az érdiek klubjával. Csapatunknak sikerült történelmi sikert elérni: 2-0-s győzelemmel bejutottak a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé.
2017-03-02

Ezerötszázan buzdították a hazai csapatot a mérkőzésen, és már az első percek bővelkedtek izgalmakban, hiszen a hazaiak erős nyomás alá helyezték az Érdi VSE játékosait. Ennek hamar meg is lett az eredménye, Oláh Lóránt góljával 1-0-s eredménnyel vonultak félidei pihenőre a csapatok. A budafokiak a második félidőben sem veszítettek a lendületből, így a 70. percben Oláh második találatával el is döntötte a mérkőzést. A meccs 2-0-s eredménnyel, 3-2-es összesítéssel zárult. A csatár duplájával csapatunk olyan eredményt ért el, melyet több mint 100 éves történelme alatt most először sikerült – bejutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe, így egyedüli NB III-as csapatként várhatjuk a sorsolást.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Karsay Ferenc polgármester is a helyszínen szurkolt a fiúknak. A polgármester a mérkőzés után pozitívan tekintett a jövőbe: "Fantasztikus siker a csapat nyolc közé jutása. Ezután bármilyen neves csapatot kaphatunk, bízom a sikeres helytállásban. Ez a csapat most megmutatta, hogy méltó a régi nagyok, Zakariás, Csordás, Sebes Gusztáv szellemiségéhez. Amikor tehetem, továbbra is ki fogok látogatni a mérkőzésekre.” – mondta a Promontor TV sportriporterének a polgármester.

Prukner Lászlót, a budafokiak vezető edzőjét a nyolcaddöntő első, érdi meccsén két mérkőzésre eltiltották, ezért csak a lelátóról buzdíthatta csapatát, az összecsapás után azonban büszkén nyilatkozott: "Noha az első félidő elején a vendégcsapatnak is adódtak helyzetei, vezető gólunk után megnyugodtunk. Uraltuk a második félidőt és a megszerzett második gól után nyugodtan őrizhettük az eredményt. Nem kívánságműsor, hogy kit kapunk következő ellenfélnek, állunk elébe!"

Jakab János, a BMTE tiszteletbeli elnöke érzelmekkel telve nyilatkozott a Promontor TV-nek: "Játékos koromban egyszerűbb volt, kiléptem a pályára és tudtam mi a dolgom. Most egy klub sikeréért szurkoltam, hiszen nagyon szeretem a budafoki klubot és a budafoki labdarúgást, magam is szép éveket töltöttem el itt. Nem csak az együttesért izgultam, hanem a kilátogató közönségért is, hogy örömet szerezhessünk nekik a továbbjutással. Távlati célunk pedig az, hogy egyre több budafoki saját nevelésű játékost építsünk be a keretbe." – tette hozzá a tiszteletbeli elnök.

A mérkőzés után Elekes József, a Budafoki MTE megbízott edzője is méltatta csapatát, mely szerinte megérdemelten jutott a legjobb nyolc közé.

 

A budafokteteny.hu szerkesztősége is szívből gratulál a fiúknak! Köszönjük a felejthetetlen élményt!

 

Forrás: magyaridok.hu, nemzetisport.hu, Promontor TV

 

A Promontor TV összefoglalója:

Kapcsolódó képgaléria: