Ugrás a tartalomra

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának közleménye

2015. június 27. szombat
A Népszabadság című lap internetes oldalán pénteken, június 26-án Nagy botrány készül kitörni a Budaiban címmel közölt írás fontos tényeket elhallgat, miközben valótlanságokat állít a Budapest XXII. Kerületi Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatói posztjára kiírt pályázattal kapcsolatban. Ezért az önkormányzat a következő tényekről kívánja tájékoztatni a közvéleményt:
Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának közleménye

A pályázati folyamatban az önkormányzatnak pusztán véleményezési joga van, ezzel élve az április 16-i testületi ülésen mindkét jelölt pályázatát egyhangúlag támogatta, tehát egyiket sem utasította el. Tette mindezt a testületi ülésre meghívott mindkét pályázó jelenlétében. A cikk azt sugallja, mintha a kerületi képviselő-testület anélkül támogatta volna decemberben a pályázat kiírását, hogy az önkormányzat oktatási bizottsága előzetesen erről tárgyalt volna. Ezzel szemben a valóság az, hogy az oktatási bizottság decemberben szabályszerűen megtárgyalta ezt az előterjesztést is, majd áprilisban - a képviselő-testület döntését megelőzően - ismételten foglalkozott a témával, mindkét pályázó jelenlétében, és ott is mindkét pályázatot támogatták.

Végül, a cikk által sugalltakkal ellentétben az igazgatói pályázatot nem az önkormányzat írta ki.

Budafok-Tétény, 2015.06.27.

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának közleménye

Fotó: Promontor TV

Süti tájékoztató Süti beállítások Sütik törlése