Ugrás a tartalomra

Budafoki induló a budafoki borfesztiválon

2018. szeptember 30. vasárnap
A Budafoki Fúvósegylet eddig tizenötnél több országban muzsikált már
Budafoki induló a budafoki borfesztiválon

A közös muzsikálás öröme élteti immár negyvenhat éve a Budafoki Fúvósegylet (1990-ig Budafoki Ifjúsági Fúvószenekar) zenekarát. A közel hatvan tagot számláló, egykori és jelenlegi növendékekből, valamint tanárokból álló zeneiskolai együttes saját fúvószenei programjain túl számos kerületi eseményen vesz részt: zenél az állami és helyi ünnepeken, zenés ébresztőt fúj Péter-Pál napján, karácsonyi dallamokkal teszi emlékezetessé a betlehemes-fáklyás sétát, indulókat fújva vonul az ünnepi menet élén a Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon, vagy négy-öt kilométeren keresztül a Nagytétényi Szüreti Mulatságon. Minden évben több koncertet is ad, többek között fellép a Budafok-tétényi Művészeti Fesztiválon, ahogy idén is, szeptember elsején.

Budafoki induló a budafoki borfesztiválon

A fúvósok muzsikája után a zenekar művészeti vezetőjével, Arató László karmesterrel beszélgettünk.
– Hagyományos műsorral készültünk a mai koncertre, amelyen a klarinétszólam két kiváló zenésze, Czabán Dávid és Jenővári Ádám szólózott. Évek óta játsszuk egyik trombitásunk, Gmeling Vilmos szerzeményét, a Budafok indulót. Az ő műveiből többet is be szoktunk mutatni – beszélt szűkszavúan a fesztiváli programról. Hozzátette: a budafoki Gmeling Vilmos már „ősidők” óta muzsikál a zenekarban, ahogyan többen is. Náluk különböző korúak a zenészek, jelenleg tízéves a legfiatalabb és hetvenkettő a legidősebb.
A zenekar eddigi pályafutásáról elmesélte, hogy eddig tizenötnél több országban muzsikáltak már, néhol többször is. Arató László kiemelte: fontosnak tartják a fúvószenei hagyományok újjáélesztését, megtartását és fejlesztését, ezért rendszeresen részt vesznek fúvóstalálkozókon, nemegyszer házigazdaként.

(Tamás Angéla)