Ez történt a májusi testületi ülésen
Újabb kerületi földutak aszfaltozása, óvodai férőhelyek bővítése és tiszta, gondozott zöldfelületek a kerület közterületein – ezekről döntöttek a képviselők május 16-i ülésükön.
2019-05-20

A képviselők köszöntötték május hónap művészét, Zsirai Lászlót. A nagytétényi író, költő, publicista, irodalmi szerkesztő nem először állt a Városháza Dísztermében: 2018 márciusában Budafok-Tétényben végzett munkájáért kapott elismerő emlékérmet Karsay Ferenc polgármestertől.

A testület tagjai gratuláltak Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművésznek, érdemes művésznek, akinek munkáját március 15-én Kossuth-díjjal ismerte el Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.

A képviselők döntöttek arról, hogy folytatni kívánják a kerületi belterületi földutak leaszfaltozását, melynek érdekében ismét kérelmet nyújtanak be a Miniszterelnökségre. A támogatási igény körülbelül 1 860 folyóméternyi földút szilárd burkolattal való ellátását tenné lehetővé, amely az előzetes felmérések alapján az idei 39-en túl további 8 útszakasz megépítését jelentheti a jövőben. A támogatással elnyerhető összeg kb. 372 000 000 forint, amelyet közel 200 millió forinttal egészítene ki az önkormányzat. A pályázat benyújtásáról, valamint a szükséges önrész biztosításáról döntöttek.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, új játszótér építését tervezi az önkormányzat a Jósika utcában, a Tangazdaság területén. Mivel a terület Soós István iskolához tartozik, ezért a munkák elindítása érdekében használati megállapodást kell kötni a tulajdonossal, a Fővárosi Önkormányzattal. A megállapodás alapján a kerület önkormányzata ingyenesen veheti használatba a több mint 400 négyzetméternyi területet, hogy ott játszóteret építsen. A megállapodás életbe lépéséhez a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyása is szükséges. 

A tavaszi-nyári időszakban sok észrevétel érkezik az önkormányzathoz, melyek szerint sokszor elhanyagoltak, gazosak a kerület forgalmas közterületei. Mivel ezek sok esetben nem a kerületi önkormányzat kezelésében vannak, ezért ezidáig korlátozottak voltak a megoldási lehetőségek. A mostani döntés alapján a továbbra is a tulajdonos – közterületek esetében jellemzően a Fővárosi Önkormányzat vagy az állam – feladata a területe rendben tartása, azonban ha két kaszálás között gazossá válik, Budafok-Tétény önkormányzata önként vállalt feladatként rendbe teszi azt.

Örömhír, hogy évről évre sok gyerek születik Budafok-Tétényben, amely a jelenleg 1509 gyereknek ellátást nyújtó Egyesített Óvoda férőhelyeinek további bővítését kívánja meg. A testület döntése alapján 2019. szeptember 1-től a Csemetekert Tagóvodában 25, a Maci Tagóvodában 13 fővel nőhet a gyerekek létszáma, amelyhez igazítva 4-gyel emelték az óvónők, 2-vel a dajkák engedélyezett létszámát.

A testületi ülésekről készült jegyzőkönyvek és a részletes napirendek itt érhetők el.

Fotó: Horváth Tamás

Kapcsolódó képgaléria: