Ugrás a tartalomra

Fesztivál Budapest Bornegyedében

2018. augusztus 29. szerda
A Savoyai Jenő téren, a szombati 10 órai harangszót követően lesz a 29. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál ünnepélyes megnyitója
Fesztivál Budapest Bornegyedében

Szeptember első hétvégéjén rendezik meg a főváros Bornegyedében, Budafok-Tétényben Dél-Buda legnagyobb fesztiválját, ahol harmincöt helyi és vendégborászat kínálja kóstolásra fehér-, rozé- és vörösborait, valamint pezsgőit.  

Fesztivál Budapest Bornegyedében

A 29. Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválon a négy nagyszínpadon közel ötven fellépő szórakoztatja az érdeklődőket, a további helyszíneken és a pincékben pedig zenei, képzőművészeti és gyermekprogramok várják a budafok-tétényieket és a kerületbe látogató vendégeket.
Szeptember első két napján Budafok tizenegy vendégváró pincéjébe látogathatunk el, egy pohár borral vagy pezsgővel a kezünkben mindegyikben pincesétát is tehetünk. Szervezett múzeumlátogatásokon nézhetjük meg a Barlanglakás Múzeumot (Veréb utca 4.), vagy klasszikus élőzenét hallgatva barangolhatjuk be a kortárs művészek interaktív alkotásaival teli, macskaköves Művész utcát (Magdolna utca). A gyerekeket elvihetjük a Szent István tér vadonatúj, egyedi játékokkal felszerelt játszóterére, a Szőlőskert Gyermeksátor (Dr. Takács Pál Park) báb-, zenei és kézművesprogramjaira, vagy a Haggenmacher udvarban működő Rózsavölgyi csokoládéműhelybe (Nagytétényi út 48–50., itt a látogatáshoz regisztráció szükséges [info@rozsavolgyi.com]).
A kerület számos pontján egymást követik a hagyományos, illetve hagyományteremtő szándékkal megrendezett események.
A Haggenmacher udvarban mindkét napon át az Art Quarter rendhagyó képzőművészeti projektjei zajlanak, míg az Ökumenikus Segélyszervezet a Kossuth Lajos utca 64. szám alatt Családi Sajt- és Borudvart rendez be, ahol vasárnap délután három órakor akusztikus duó formációban Wolf Kati énekel majd.
9:15-től a Záborszky Pince elöl indul a színpompás felvonulás a Kossuth Lajos utcán, melynek végén, a 10 órai harangszót követően kerül sor az ünnepélyes megnyitóra és a szőlőáldásra. A téren ezután mindkét délelőtt gyermekprogramok lesznek, majd szombaton déltől többek között a Budafoki Fúvósegylet, a dél-afrikai Herby Shaw énekes/rapperrel büszkélkedő Soul Surge, valamint a The Biebers ad koncertet, közben délután három órakor borlovagokat avatnak a színpadon.
Vasárnap Hevesi Tamás lép a közönség elé, majd a Jazztelen és a Budafok Big Band muzsikál. A vasárnap estét itt Myrtill és a Swinguistique zárja.
A Borudvarban (Oroszlános Udvar, Leányka utca 1/B) (ahol olyan népszerű együttesek lépnek fel, mint a Random Trip Delov Jávorral és DJ Q-Cee-vel, a negyedik lemezét készítő Konyha zenekar, a fiatalabb korosztály által is igen kedvelt Blahalouisiana, vagy a Pincejárat tehetségkutató versenyének győztese, a Medley’s) fél kettőkor kezdődnek a programok.
A jazzt kedvelő közönséget délután 2 órától várják a szervezők a Fröccs teraszon (Promontor Udvar, Kossuth Lajos u. 25–29.), ahol a Trio Kolta vendége az örmény származású harmonikaművész, David Yengibarian lesz, Jimi Hendrix zenei világát a Hendrix Project mutatja be, zenél a modern mainstream jazz irányzatához közel álló Equinox kvartett és a jazz standardeket, elfeledett pop-gyöngyszemeket játszó Subtones is. A fellépők között szerepel még többek között Szűcs Gabi és zenekara, Pleszkán Écska és a Soulbreakers, valamint a Suba Attila & The SoulFool Band jazz/blues zenekar.
A Piactér elsősorban a nemzetiségi műsoroknak, népzenének és a könnyedebb műfajoknak ad otthont. A görög és bolgár nemzetiségi műsoron túl fellép a Karaván Família cigány folklóregyüttes, a Nádasdy Tánccsoport, a tradicionális magyar népzenét játszó Zsikó zenekar, a Czinege Banda és a méltán elismert Góbé zenekar. Az Esszencia Zenekar a népzene, a jazz, illetve a klasszikus zene világába kalauzolja el hallgatóit, az alföldi csárdák hangulatát Jóni György és a Pusztatűz zenekar varázsolja elénk, míg Weszely Ernő zongora- és harmonikaművész az igényes bárzenéből és francia sanzonokból nyújt át egy csokrot a borfesztivál látogatóinak. Vasárnap a gyerekeket a Majorka Bábszínház szórakoztatja, majd este Bereczki Zoltán búcsúzik el a borfesztivál közönségétől.
A Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola (1221 Budapest, Kossuth Lajos u. 83.) tornatermében a 29. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál két napján Bakó Károly grafikus és Csobán András festőművész közös tárlata látható.
(Tamás Angéla)