Ugrás a tartalomra

Hétszázezer - interaktív élménykiállítás a GULAG áldozatainak emlékére

2017. február 22. szerda
Interaktív élménykiállítás a Piactéren, melyet a nézők „deportáltakká” válva egy dramatizált folyamat részeseként járhatnak végig.
Hétszázezer - interaktív élménykiállítás a GULAG áldozatainak emlékére

A főcím arra a becslések szerinti 700.000 magyar állampolgárra utal, akiket a második világháború utolsó időszakától fogva deportáltak a Szovjetunió valamelyik Gulag táborába. Szinte alig találhatunk olyan magyar embert, akinek a családját ne érintette volna ez a tragikus eseménysorozat. Ennek ellenére – nagyrészt a kommunizmus elhallgatást kikényszerítő gyakorlata miatt – alig képzi részét a nemzeti és a családi emlékezet(ek)nek a Gulag táborokba elhurcoltak tragédiája.

Interaktív élménykiállításunk ennek az emlékezetnek a felébresztését és elmélyítését elsősorban nem a tudományos igényű történeti ismeretterjesztéssel kívánja elérni, hanem művészeti – elsősorban színházi – eszközökkel próbál a résztvevők számára empirikus, átélhető, primer élményeket nyújtani, melyek által érzelmileg tudnak majd erősebben kötődni a munkatáborokban robotoló emberek szenvedéseihez.

Egy köztereken felállítható óriás sátorban olyan interaktív kiállítóteret hozunk létre, melyet a nézők egy dramatizált folyamat részeseként járhatnak végig. Kiállításunkat 6+1 állomásra osztjuk. Ezek az állomások Magyarországról a Gulagra való elhurcolás eseményeit, a táborok körülményeit, az embertelen munka nehézségeit, majd a szerencsés hazatérést követő itthoni fagyos légkör stációit jelenítik meg. Mindezt oly módon, hogy a nézők a kiállítás kezdetén „deportáltakká” válnak, és a stációkat ilyen szerepben járhatják végig. Minden állomáson színészek is megjelenítik az elhurcoltakat, illetve a szovjet katonákat, őröket, stb., a "főszerepeket" mindig ők játszák, így a nézőknek elsősorban csak szemlélniük kell az eseményeket, ezek "valódi" elszenvedői a színészek lesznek. De így is olyan közel hozzuk a nézőket ezekhez az eseményekhez, hogy szinte tényleg a "saját bőrükön" megtapasztalhatják ezeket a szörnyű élményeket. Az Interaktív kiállítótér 50 méter hosszú, 3 méter széles, 2,5-3 méter magas sátor, ami alagútszerűen épül fel, 6 egymástól elkülönülő állomásra bontva.


Meghívó a kommunizmus áldozatainak emléknapjára


Csatlakozzon a Facebookon.