Hírek

Készül az Új magyar rapszódia muzsikája
Tolcsvay László zeneszerző Tétényben
2019-04-26

A hatvanas évek beatgenerációjának jeles képviselője, Tolcsvay László muzsikált Trom Kata kiállításának megnyitóján a Klauzál Házban.

 

Az Erkel- és Magyar Örökség-díjas zeneszerző, előadóművész, aki egy évtizeden át a Fonográf együttes billentyűse, gitárosa és egyik zeneszerzője volt, tizenhat éves kora óta ír dalokat, verseket zenésít meg, a nyolcvanas évektől kezdve pedig monumentális színpadi műveket is komponál. Nevéhez fűződik többek között a Madách Színházban tíz évig nagy sikerrel játszott Doktor Herz, az 1991 húsvétján ugyanitt bemutatott, több nyelvre lefordított Mária evangéliuma, és közel száz nagylemezen számtalan Koncz Zsuzsa-, Halász Judit-, valamint Fonográf-dal – legtöbbjük Bródy János szövegeivel.

– Hosszú pályafutása alatt számos sikert könyvelhet el. A közelmúlt eseményei közül melyeket emelné ki?

– 2018 karácsonyán a Budapesti Operettszínház művészei egy jótékonysági előadáson tizenkétezer embernek, köztük nyolcezer nehéz sorsú, hátrányos helyzetű gyereknek mutatták be az Arénában a huszonnégy évvel ezelőtt debütált Isten pénze című musicalt, amely Dickens Karácsonyi ének című meséjéből készült. A színpadi adaptáció Müller Péter műve, a zenémhez pedig Müller Péter Sziámi írta a dalszövegeket. Tavaly februárban egy közel háromórás koncertet adtunk az Arénában, amely alkalomra ismét összeállt a Fonográf együttes, és még abban az évben’68 címmel az ötödik szólólemezem is megjelent.

– Mit takar a CD címe?

– 1968-ban a Tolcsvay-trióval megnyertük a „Ki mit tud?-ot – mondhatom, az volt a kezdet. Tavaly lettem hatvannyolc éves, ezért a hozzám legközelebb álló szerzeményeimből összeállítottam egy összegző lemezt. Olyan dalokat válogattam, amelyekről úgy gondoltam, hogy a közönség is szereti, ezért rákerült a CD-re többek között Az első villamos, a Jöjj kedvesem és Petőfi költeménye, a Nemzeti dal is, amelyet 1973-ban zenésítettem meg.

– Ez az év is ilyen mozgalmasan telik majd?

– Nyáron az 1987-es ősbemutató helyszínén, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ismét színre kerül a bátyámmal, Bélával (Tolcsvay Béla – a szerk.) közösen írt oratóriumunk, a Magyar mise. Felkértek, hogy erre az alkalomra írjak egy új művet is, úgyhogy most ezen dolgozom, egy szimfonikus zenekarra és néhány rockhangszerre komponált, instrumentális művön, amely az Új magyar rapszódia címet viseli majd.

(Tamás Angéla)