Ugrás a tartalomra

Kitüntetések a vállalkozóinknak

2018. január 05. péntek
A Budafok-Tétény Általános Ipartestület ajánlása alapján Serfőző László kapta a VOSZ Év Vállalkozója kitüntetést. Nemes Anikó, a VOSZ Dél-budai és a Budafok-Tétény Általános Ipartestület irodájának vezetője a Magyar Gazdaságért kitüntetést és a Széchenyi-emlékérmet vehette át a napokban.
Kitüntetések a vállalkozóinknak

Kitüntetések a vállalkozóinknak A Budafok-Tétény Általános Ipartestület ajánlása alapján Serfőző László kapta a VOSZ Év Vállalkozója kitüntetést, akit szinte mindenki ismer a Szomszédok Piacán, mert húsboltjai igen népszerűek évek óta. Továbbra is a minőséget és a választékot tartja elsődlegesnek a munkájában.

Jól kezdett Serfőző László, éppen negyedszázada lett a húsipari szakma kiváló tanulója, miután országos versenyt nyert. 1993-ban húsbolti eladóként kezdte dolgos hétköznapjait, majd hét évre rá már a budafoki piacon üzletvezető lett, és ezzel egy időben megalakította a Serfőző és Társa Kft.-t, mely napjainkra már 25 szakembert, többségében budafoki lakosokat foglalkoztat. Az új budafoki piac meghatározó kereskedője, szíve-lelke, motorja, akinek a kezdeményezésére a hónap utolsó csütörtökje a legtöbb kereskedőnél akciós nap.

– Bevált az akciójuk? – kérdeztük a kitüntetett vállalkozót.

– Egyre sikeresebb, egyre többen csatlakoznak hozzánk – válaszolta. – A sok rábeszélés, meggyőzés meghozta a gyümölcsét a vásárlók legnagyobb örömére, de nagyon jó visszajelzéseket kapunk a kereskedő kollégáktól is. 

– A Budafok-Tétény Általános Ipartestület tagjaként támogatja a kerületi rendezvényeket is. Miért?

– Ezt szívügyemnek tekintem. Bár nem itt lakom, de időm nagy részét itt töltöm és budafokinak érzem magam. Ahol szükség van rá, szívesen segítünk. Ez az egyik alapelvünk, a másik, hogy mindig minőséget és széles választékot adjunk vásárlóinknak. S adunk az esztétikumra is, mert igyekszünk áruinkat szépen, ízlésesen tálalni. Létrehoztunk törzsvásárlói kártyát is, amely egyre népszerűbb. 

– Kifizetődő manapság tisztességesnek lenni a pult mögött, és minőséget adni?

– Feltétlenül. A minőségi szolgáltatatás előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét, közelebb hoz a vevőkhöz.

– Mit jelent önnek ez a kitüntetés?

– Visszaigazolást, hogy jó úton haladunk, hogy van értelme a munkánknak, a törekvéseinknek és ötleteinknek. Azon vagyok, hogy ne csak nekünk menjen jól, hanem a többi kereskedőnek is, mert akkor az egész piac még népszerűbb, még keresettebb lesz. (Temesi László) 


Kitüntetés az Ipartestület helyi irodavezetőjének

Nemes Anikó:  Jó szakemberekkel vagyok körülvéve

Kitüntetések a vállalkozóinknak A gazdaság több területén dolgozik Nemes Anikó, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) Dél-budai és a Budafok-Tétény Általános Ipartestület irodájának vezetője, aki sokat tesz a kerület vállalkozóiért. A nemrég kapott szakmai elismerés, a Magyar Gazdaságért kitüntetés és a Széchenyi-emlékérem további ötletekre, munkára sarkallja.

A gratuláció után arra kértük, röviden ismertesse pályafutását:

– Tatán érettségiztem, ezután a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán folytattam tanulmányaimat és a SZÁMALK Számítástechnikai folyamatszervezői szaktanfolyamát is elvégeztem, majd a Nemzetközi Bankárképző felsőfokú bankszakmai két éves képzésben vettem részt, 2002-ben kétéves mérlegképes könyvelői képesítést szereztem – mondta. – Több cégnél dolgoztam, 2005 óta egyéni vállalkozóként a Nemes & Orbán Könyvelő Irodát működtetem, ahol a könyvelésen túl jogi tanácsadással, székhelyszolgáltatással, cégalapítással állunk a kerületiek rendelkezésére. Az ezredforduló óta tagja, 2006-tól elnökségi tagja vagyok a Budafok-Tétény Általános Ipartestületnek, 2014 óta pedig az irodavezetői feladatokat látom el. Ipartestületünk a XXII. kerület legnagyobb civil szervezete, melynek fő tevékenysége az érdekvédelem. Részt veszünk a kerületi rendezvényeken, számosnak mi vagyunk kezdeményezője, rendezője is.

– Ez évben tovább bővült a palettájuk…

– Igen, létrehoztuk az Inkubátorházat, amely fél éve az ügyfelek legnagyobb megelégedésére működik. Nagyon jó a híre az eddigi csaknem száz ügyfél közt, akiket jó tanácsokkal látunk el, többek között könyveléssel, cégalapítással, hitelkérelemmel, jogi kérdésekkel kapcsolatban. Jó szakembergárdánk van, például ügyvédek, közgazdászok. Ipartestületünk székházában alakítottuk ki VOSZ-irodánkat, mely napi nyolcórás nyitva tartással várja az ügyfeleket, ahol a Széchenyi-kártya hitelprogram termékeit ajánljuk és értékesítjük a vállalkozásoknak. Januártól pedig a Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezeti munkákra is lehet a környékbeli nyugdíjasoknak jelentkezni irodánkban. Felvesszük adataikat és megkérdezzük, milyen területen szeretnének dolgozni, s igyekszünk ebben segíteni.

– Az állandó bővülő munkakör mellett mire jut idő?

– A családra – van egy fiam – és a hajózásra, nagy hobbimra, e témában könyvem is megjelent. A kitüntetés – amelyet nagy szakmai elismerésnek tartok – további ötletekre, munkára sarkall. Szerencsére jó szakemberekkel vagyok körülvéve. (temesi)