Klauzál Gáborra emlékeztek
Klauzál Gábor születésének 214. évfordulójára emlékeztek a budafoki Záborszky Pincében november 18-án. A Klauzál Gábor Társaság tagjai borkóstolóval egybekötött pódiumbeszélgetés keretén belül idézték fel a reformpolitikus, 1848-as miniszter és kistétényi birtokos életét.
Névadója születési bicentenáriumán, 2004-ben alakult kerületi egyesület, amely 2008 óta minden évben – Klauzál Gábor születésnapján – vendégül hívja barátait és támogatóit a Záborszky Kúriába, ahol idén éppen 10 esztendővel ezelőtt avatták fel a Klauzál-díszhordót.
Az eseményen megjelenteket Glattfelder Tamás, a társaság elnöke köszöntötte, aki beszédében – az idei 200. évfordulót kihangsúlyozva – Klauzálra mint az 1818-ban végzett piarista diákra emlékezett. Az eseményen Hódi Szabolccsal, a társaság titkárával együtt emléklapokat adtak át azoknak, akik adományaikkal támogatták, hogy a pesti Piarista Gimnáziumban november elején emléktáblát avathassanak Klauzál Gáborra emlékezve (a bronzrelief alkotója, a társaság alapító tagja Györök Natália szobrász-restaurátor). Az adakozók között oklevelet vehetett át Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere is.
A borkóstolón Sike Balázs, a badacsonyi Skizo Borház borásza mutatkozott be, aki a „Hegyeink” sorozattal, a bor alapjául szolgáló szőlő történetével és a borkészítés titkaival ismertette meg a közönséget. Az eseményt Ambrus Károly tárogatójátéka, valamint a Géczi Gábor által vezetett pinceséta színesítette.
Fotók: Kecskeméti Tibor, Klauzál Gábor Társaság