László Éva díszpolgári címet kapott

– Kik érdeklődnek leginkább a Nagytétényi Polgári Kör élete, eseményei iránt?
– Az egyesület gerince a hetven-nyolcvan tagot számláló nyugdíjasklub, amelynek tagjai Eta (Kovacsics Lászlóné – a szerk.) vezetésével nagyon színes klubéletet élnek, ezenkívül valamennyi rendezvényünk megszervezésében és lebonyolításában aktív részt vállalnak. A dolgozó embereket csak egy-egy feladatra lehet elérni. A munka mellett nem tudnak minden programon részt venni, de bármit kérek tőlük, segítenek. A polgári körnek mindenki tudására szüksége van, a pedagóguséra ugyanúgy, mint a kőművesére vagy a villanyszerelőére. Mindenkitől kaphatunk hasznos tanácsot, jó ötletet, és mivel én a kerületben gondolkozom, azokat a kapcsolatokat, amelyek az évek során a koromból adódóan kialakultak, használom is a civil szervezet működéséhez.

– A gyerekeknek is szerveznek programokat?
– A gyerekek a legfontosabbak, hiszen nekik fogjuk átadni a házat, a szervezetet, de elsősorban a szellemiséget. Ősszel szőlővel és préssel felszerelkezve a Napocska utcai óvodásokhoz megyünk, hogy bemutassuk nekik a mustkészítés folyamatát. Baranyai Márti szervezésében karácsony előtt adventi kézműves-foglalkozást, valamint vásárt tartunk, és immár másodszor megszerveztük a gyereknapot is, amelyen több mint ezer karonülő, óvodás és iskolás vett részt. A színpadon mindkét alkalommal több mint 200 kerületi óvodás és iskolás mutatta be színvonalas műsorát. Hamisítatlan, nekik szóló nap volt, melynek előkészítésében és lebonyolításában sok fiatal vett részt.

– Ezek szerint a fiatalok is bekapcsolódtak már a közösség életébe.
– A középiskolás korosztályt és a huszonéveseket csak konkrét dolgokkal lehet bevonzani. A fiataloknak látniuk kell, hogy szükség van rájuk. Jó, mert néhányan már „idetévedtek”, hogy a közösségi szolgálatuk ötven óráját nálunk dolgozzák le. Közülük többen visszajárnak segíteni, mióta belekóstoltak a Szelmann Ház életébe, sőt van, aki a haverját is magával hozza. Hát, így lehet fiatalítani!

– Nagytétény 1950-ig önálló község volt, majd negyven éven át építési tilalom alatt állt, ezért elöregedett a település. Kik és hogyan adják át az ifjabb generációnak a stafétabotot?
– Szerencsére még sok idős ember él a „faluban”, ők őrzik és ápolják a hagyományainkat. Nekünk, akik itt születtünk, nincs fontosabb a településnél. A leglényegesebb, hogy a gyerekeinknek, az unokáinknak olyan helyet teremtsünk, ahol jól érzik magukat, és ez csak összefogás eredményeképpen jöhet létre. Aki itt él, a Kastélymúzeumtól kezdve a sportegyesületen keresztül, a vállalkozókon át a többi civilig, mindenki segíti a kör tevékenységét. Jó, hogy az önkormányzatnak is fontos Nagytétény, így egy-egy ötletünk megvalósításához onnan is érkezik támogatás. Ezért költözhetett be a Nagytétényi út 278. szám alá a helytörténeti gyűjteményünk, és most az iparosok lobogójának restaurálása is „felesben” készül: a mi összegyűjtött egymillió forintunkhoz az önkormányzat teszi hozzá a másik milliót.

– A barossi iskolában negyvenegy évet töltött iskolatitkárként, a Nagytétényi Polgári Körtől azonban egy időre elbúcsúzott, és csak 2004-ben tért vissza, akkor már elnökként. Mi történt?
– Gráf Tónival (Gráf Antal – a szerk.) és Kőnig Edével 1990-ben alapítottuk meg a civil egyesületet. Hat évig voltam vezetőségi tag, de miután nem beszéltünk egy nyelven, kiszálltam. 2004-ben három delegáció is megkeresett, hogy jöjjek vissza, mert szükség van rám. Elvállaltam, de csak azzal a feltétellel, ha én vezethetem a kört, mert egy civil szervezetnél az eszmeiség a legfontosabb, az összefogás és a segítségnyújtás.

– A tagság tizennégy év alatt ötször választotta meg újra az egyesület elnökének. Ki alkalmas arra, hogy az élre álljon?
– Hatalmas feladat összeszedni és összetartani egy közösséget, ismerni csaknem minden tagjának az erényeit és hibáit, törődni az emberek bajával, bánatával és örömével. Az elnöknek tudnia kell kérni és megköszönni, a többi szervezettel együttműködni és azok munkáját tiszteletben tartani. Aki ezeket nem érzi „zsigerből”, az egy civil szervezetnél nem jó vezető.

– Milyen feladatok várták?
– Úgy vettem át az egyesületet, hogy egyetlenegy embert sem ismertem a vezetőségből, de tudtam, hogy kultúrát csak kulturált körülmények között lehet teremteni. A Szelmann Házban a színpadot Veres Jancsiék már korábban megcsináltatták, de az épület beázott, folyt a sáros lé, az előtérben pedig szakadozott műanyag padló fogadta a betérőket. Közös összefogással, az önkormányzat támogatásával rövid idő alatt sikerült megoldani a tetőcserét, a meszelést, Kövesdi János segítségével a kőlapozást, Bánhídi Petra „összetáncolt” pénzével pedig a mosdók felújítását. Két év nagyon komoly fizikai munkával Szelmann Ignác betemetett borospincéjéből kitermeltük a sittet, és az egyesület 20. évfordulójára fel is tudtuk avatni. Néhány év tervezés után a falu kemencéjének építéséhez is hozzáfoghattunk, amelynek farészeit és az árnyékolást Bakos Miklósnak köszönhetjük. Felavatására a 25. évfordulónkon került sor.

– Hogyan működik a Nagytétényi Polgári Kör?
– A már meglévő programok közül többet folytattunk, így a szüreti mulatságot is, ami a hagyományoknak megfelelően huszonhárom éve változtatás nélkül zajlik, valamint a polgári bált, amelyet már huszonhat alkalommal megrendeztünk, de új elemek is megjelentek, például a Romhányi versmondó verseny vagy a Tétény vezér nap. Az egyesület azon kívül, amit az alapszabályban megfogalmazott, emberi kapcsolatokat ápol és épít. A civilek rendezvényeire mindig elmegyek, ha tehetem, mert a kapcsolattartás és a segítségnyújtás az alap. Bármit kérnek tőlem, mindig segítek, ahogy nekem is segítenek azok, akikhez fordulok.  Helyszínt biztosítunk sok kerületi szintű rendezvénynek, alkotótáboroknak, ahogy idén Vízi Tibor néptánccsoportjának egy hétre, vagy augusztusban két hétre a rendszeresen visszatérő Mészáros László Kör művésztelepének. Az ötszáz négyzetméteres épületet úgy tartjuk fenn, hogy nincs egy fizetett alkalmazottunk se, de Nagytétényben nincs egyetlenegy olyan ember vagy vállalkozó, aki az első szóra ne segítene, ha a Szelmann Ház nevét kiejtem a számon, és ez csodálatos dolog!

(Tamás Angéla)

Fotó: Kocsis Zoltán