Hírek

Nyílt és toborzónapot tartottak a rendőrségen
A november 26-ai eseményen összesen közel ezer gyermek és kísérő vett részt.
2015-11-27

A BRFK XXII. kerületi Rendőrkapitánysága első alkalommal tartott nagyszabású "nyílt és toborzó" napot, melyre a kerület szinte valamennyi óvodájából és általános iskolájából jelentkeztek. A gyerekek kipróbálhatták a rendőrök által használt eszközöket és betekintést nyerhettek a munkakörnyezetükbe is. A rendőri pálya iránt érdeklődő, Budai Nagy Antal Gimnáziumból érkezett diákokkal pályaválasztást segítő rendőrségi toborzók külön foglalkoztak.

A résztvevők meglátogatták a szolgálatot irányító ügyeletet, betekinthettek az előállító helyiségekbe, bemutatták nekik a bűnügyi technikusok munkáját, sőt a kicsik felvehették a rendőrök sapkáját, forgalomirányításra szolgáló rendőrbotját, kézbe vehettek a pisztolyt és gépkarabélyt is. Érdekesség volt, hogy a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársainak segítségével a gyerekek egy erre az alkalomra készített speciális ajtót is betörhettek, és felpróbálhatták a csapaterőnél használatos sisakot, testpáncélt. A legnagyobb sikere talán a tűzoltó- és mentőautóknak volt. A rendőrök munkájához szorosan kapcsolódva a kerületi katasztrófavédelmi Örs és a mentőszolgálat munkatársai is tartottak bemutatót.

Dr. Bató András r. alezredes, kapitányságvezető megnyitóbeszédében azt hangsúlyozta, a rendezvény célja, hogy a fiatalabb generáció betekintést nyerhessen a rendőrség életébe, hogy később majd egyre többen válasszák ezt a hivatást. Az eseményen részt vett Alföldy Csilla r. alezredes az ORFK-tól, Zugmann Péter alpolgármester és Ott János tűzoltó főhadnagy, Őrsparancsnok is.

Az eseményen összesen közel ezer gyermek és kísérő vett részt, akik távozásukkor elmondták, hogy egy percet sem unatkoztak és sok érdekes tapasztalattal gazdagodtak a nyílt nap során.

 

Kapcsolódó anyagok:

http://www.promontortv.hu/2015/12/07/rendorsegi-percek-42/

Kapcsolódó képgaléria: