Hírek

Parti a patak partján
Ismét megrendezte nyár eleji programját a Rózsavölgyi Egyesület
2019-06-08

Huszonkettedik alkalommal ébresztette reggel tíz órakor a rózsavölgyi lakókat a Budafoki Fúvósegylet. A hagyományos Patak Partira évről évre egyre többen kíváncsiak, ami minden évben egy vidám zenés felvonulással kezdődik. Ilyenkor egy szűk órára lezárják az autós forgalom előtt az Ady Endre utat, és mindenki szabadon sétálhat a menethez csatlakozva, most is az élén a Rózsavölgyi Egyesület vezetői, a Történelmi Lovastúra Egyesület tagjai és a Budafokos Baranta Csapat sétált.

Az ünnepélyes megnyitót idén is a Rózsavölgyi Közösségi Ház udvarán tartották, ahol elsőként Lázár Imre, az egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – Tamási Áron idézetével nyitotta meg az idei rendezvényt. Budafok-Tétény önkormányzata 14 tő rózsával ajándékozta meg a rózsavölgyi lakosságot, amit rögtön el is ültetett Zugmann Péter alpolgármester a közösségi ház előtti utcaszakaszon. Sokan ragadtak ásót és gereblyét, és segítettek a virágok ültetésében. „Tavaly Rózsavölgy-felsőn ültettünk rózsákat, most arra gondoltunk, hogy ismét virággal lepjük meg az itt élő embereket” – mondta az alpolgármester. Hozzátette még, hogy az elmúlt években sikerült a közösségi házat kívülről-belülről teljesen felújítani, az önkormányzat tovább folytatja a járdaépítést, és a napokban befejeződik az utolsó földút aszfaltozása Rózsavölgyben. A sokak által használt 41-es villamos már régóta csak egy sínpáron közlekedik, többször kérte az önkormányzat a BKV-tól, hogy tegyenek valamit. Nemrégiben elkezdődtek a munkálatok, várhatóan nyár közepére megerősítik a patak partját, és újra mindkét sínen közlekedhet a villamos.

„Az lehet a Patak Parti sikere, hogy itt minden korosztály megtalálja a neki megfelelő programot” – mondta Szántó Tamás a rendezvény felelőse. A megnyitót követően a Kalap kalandja című mesét adta elő a Budai Bábszínház, majd elindult a „Futavölgy” és a biciklis körverseny a Honfoglalás utcában. A gyerekek nagy kedvence volt az ugrálóvár, a kézműves-foglalkozás, az arcfestés és a pónilovaglás. A hagyományos programok mellett mindig a fellépők az újdonságok, idén a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes lépett színpadra, melyet Tímár Sándor és Tímár Böske világhírű néptáncosok alapítottak. A nap sztárvendége Szűcs Antal Gábor és Gál Péter volt, ők a Latin varázs című koncertjükkel lepték meg a közönséget. Este hét órától a 70-es és a 80-as évek zenéitől volt hangos Rózsavölgy, a partit a Flames Flowers tűztáncshow-ja zárta.

(Viszkocsil Dóra)

Galéria: Horváth Tamás

Kapcsolódó képgaléria: