Hírek

Szent István király ünnepén
Az első királyunk nevét viselő Szent István-plébániatemplomban ünnepi szentmisét tartottak augusztus 20-án.
2018-08-23

A kenyéráldással és körmenettel egybekötött szentmisén Udvarnoky László, a Budapest-budatétényi Szent István király plébánia lelkésze, Fülöp Ákos nagytétényi plébános és Gável Henrik, a Budapest-albertfalvi Szent Mihály-plébánia tisztelendője misézett. A délelőtt fél tizenegykor kezdődő misére zsúfolásig megtelt a templom. Az ünnepi alkalmon Isten szolgái nemzetünkért fohászkodva többek között beszéltek a Magyarok Nagyasszonyáról, Szűz Máriáról, kihez őseink is imádkoztak és mindenkit türelemre intve Szent Istvánról is, aki több mint ezer évvel ezelőtt kitartó, állhatatos munkával érte el célját. 

Az ünnepség a templomkerti körmenettel folytatódott, ahol a résztvevők a négy külső oltárnál megállva imát mondtak, majd a negyedik stációnál Udvarnoky plébános megáldotta az új kenyeret. A Brucker Pékség nemzeti színű szalaggal átkötött kenyerét Lévai Pál, a budatétényi egyházközség képviselő-testületének világi elnöke szelte fel.

Augusztus 20. több vallási és világi eseménynek állít emléket: a nemzeti ünnepen a keresztény államalapítást, az államalapító Szent István szentté avatását, valamint az aratás végét is ünnepeljük.

Az 1000-ben megkoronázott Szent  István még Nagyboldogasszony napját, augusztus 15-ét avatta ünneppé. Ekkor hívta össze a királyi tanácsot és tartott törvénynapot Fehérváron. Élete végéhez közeledve ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és ő maga is azon a napon halt meg 1038-ban. Az ünnep időpontját Szent László király tette át augusztus 20-ra, mert VII. Gergely pápa hozzájárulásával a székesfehérvári bazilikában I. István relikviáit ezen a napon emeltették oltárra, és ez egyenértékű volt a szentté avatással. 

A hagyomány szerint az aratás után Szent István-napra sütik az új búzából készült első kenyeret, ezért az államalapítás hivatalos ünnepéhez ma már hozzátartozik a nemzeti szalaggal átkötött új kenyér megáldása és felszelése is.

(Tamás Angéla)

 

Kapcsolódó képgaléria: