„Szívemben még mindig területi védőnő vagyok”

– Ha jól tudom, 22 éve dolgozik a Védőnői Szolgálat 22-nél. Bűvös szám.

– Igen, 22 éve vagyok Budafok-Tétényben, és több mint 35 éve a pályán.

– Mi motiválta Önt a pályára lépéskor?

– Szerencsére már gyermekkoromban tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, így egészségügyi szakközépiskolába mentem, hogy gondozónő legyek. Ezután a Szent Imre Kórházban felnőttek mellett dolgoztam több évig, de visszahúzott a szívem a kicsikhez, ezért jelentkeztem a főiskolára védőnői szakra. Mindig visszakanyarít az élet oda, ahol van a helyem.

– Mi miatt érdemes ezt a pályát választani?

– Hú, rengeteg ilyen van. Nagyon jó érzés, mikor visszajelzést kapok a szülőktől, hogy megfogadták a tanácsom, és bevált. Egyik kedvenc mondásom, amely Szentágothai professzortól származik: egyszer megkérdezték tőle, mikor kell elkezdeni a gyerek nevelését. Azt válaszolta, hogy 20 évvel a megszületése előtt, az édesanyja nevelésével. Szép feladat az édesanyáknak megtanítani, mivel tehetnek jót a gyereküknek.

– A család szerepe nagymértékben átalakult. Ezzel együtt formálódott a védőnői szerep is?

– Formálódott, de ma is nagyon különbözőek a családok. Legjellemzőbb változás, hogy a nagymamák dolgoznak vagy vidéken vannak, így az anyukák sokszor magukra vannak utalva.

– Nagy megnyugvás ilyen esetben, ha apróságokkal kapcsolatban is van kit kérdezni.

– Így van, kinek mi a problémája, mindig arra kell válaszolni. Ha valakinek a táplálás, valakinek pedig az altatás a központi problémája, akkor azt kell megoldani. Az anyukák szívesen tájékozódnak az internetről, ezért nagyon naprakésznek kell lenni, hogy segítsünk nekik rendet tenni a sok információ között. Én mindig abban erősítem meg az „anyukáimat”, hogy az ő babáját ő ismeri a világon a legjobban, ezért nyugodtan hallgassanak a megérzéseikre. Lehet, hogy nem az lesz, amit az interneten olvasott vagy a védőnőtől hallott, mégis az fog beválni.

– Hogyan vált Ön vezetővé?

– Egy tragikus véletlen hozta a lehetőséget, mert az előző vezető váratlanul elhunyt. Ekkor összedugtuk a fejünket, és megbeszéltük, hogy jó lenne, ha magunk közül venné át valaki a feladatot, hiszen ismeri a kerületi helyzetet és a kollégákat, így végül én is pályáztam. Szerettem ezt csinálni, de a szívemben a mai napig inkább területi védőnő vagyok.

– Ön szerint mi az a sajátosság a védőnői szolgálaton belül, amivel csak a budafok-tétényi rendelkezik?

– Óriási szerencsénk van az önkormányzattal, mindenben támogatnak minket. Figyelnek a kéréseinkre, hogy minden adott legyen a jó munkához. Emellett különlegesen összetartó közösség vagyunk. Nyilván vannak súrlódások ennyi nő között, de nagyon összetartunk. Arra nagyon büszke vagyok, hogy az elmúlt hét évben nem volt olyan, hogy elment volna valaki és máshol dolgozna védőnőként. Szerintem ez is bizonyítja, hogy szeretünk itt lenni.

– Van olyan eredmény, amire különösen büszke?

– Segítettem egy bizonyos rendszert vinni a lányok életébe. Mint gyakorló védőnő tudtam, hogyan kellene csinálni. Arra is büszke vagyok, hogy a hét vezetői évem alatt egyetlen panasz sem ment a felsőbb szervekhez a munkánkra.

– Hogyan igyekeznek lépést tartani azzal, hogy a gyerekek személyisége is egészen más, mint pár évvel ezelőtt? Jónak tartja ezt a gyors fejlődést?

– Az biztos, hogy mind mozgásban, mind értelmileg felgyorsult a fejlődésük. Ezt nem egészen tartom jónak, jobb volt, mikor a gyerekek sokáig lehettek gyerekek, de ez a világ. Nehéz lépést tartani, de sok képzésen veszünk részt, és a kollégák is fontosnak tartják az önképzést is.

– A Védőnői Szolgálat vezetői pozíciójának megüresedése után új pályázókat vár az önkormányzat. Kinek javasolja a jelentkezést?

– Fontos a tolerancia és a jó kommunikáció — minden irányba. Nagyfokú határozottság is kell, amivel összetartjuk a csapatot, és közben hagyni kell mindenkit, hogy végezze a saját dolgát.

– Mihez fog kezdeni a szabadidejével?

– Egy házban lakom a lányomékkal, akiknek két gyermekük van. Mindig mondom, hogy az unokáimért érdemes volt megöregedni. Szerencsére nagy baráti köröm van, akikkel rendszeresen járunk kirándulni, úgyhogy rengeteg programom lesz. Ráadásul ott a kert is, amit nagyon szeretek.

– Azért én nem hiszem, hogy teljesen el fogja tudni engedni ezt a pályát, vagy hogy a pálya el fogja engedni Önt.

– Az utódomnak nagyon szívesen visszajövök segíteni, bevezetni a dolgokba. A gyerekek társasága pedig biztosan megmarad – hál’Istennek a családban is.  

Fotó: Kocsis Zoltán