Megszentelték a Wohner-keresztet
A 2015. július 8-i, hatalmas viharban a 140 km/órás szél kidöntötte a keresztet, amit most Budafok-Tétény önkormányzata építtetett újjá.
2016-09-28

Sárhegyi Zoltán plébános áldotta meg az újjáépített Wohner-keresztet, aminek eredetijét a Wohner család állította sóskúti, illetve budafoki mészkőből. A 2015. július 8-i, hatalmas viharban a 140 km/órás szél kidöntötte a keresztet.

"Budafok-Tétény önkormányzata úgy döntött, hogy vállalja az újjáépítés költségeit, mert a kereszt fontos a helyi közösség számára." - hangsúlyozta az eseményen Karsay Ferenc polgármester. 

A szentelés alkalmából Garbóci László helytörténész idézte fel a kereszt történetét: "A szorgalmas promontor-budafoki szőlőmunkások az elmúlt két és fél évszázad alatt 20 fogadalmi keresztet állítottak. Ezek többsége fából készült és a XIX. század végére, XX. század elejére elpusztult. Néhányat az ezerkilcszáhatvanas évek vandalizmusa (lakótelep építések) semmisítettek meg. Napjainkra összesen 6 maradt fenn belőlük, ezek közül az egyik volt a Wohner-kereszt, bár nem a mostani helyén, hiszen az Árpád utca akkor még mintegy 200 méterrel rövidebb volt. A fából ácsolt kereszten festett bádog korpusz volt, mely emlékművet 1900. szeptember 14-én Wohner Károly és felesége Bleicher Johanna emeltetett Isten nagyobb dicsőségére. Amikor az Árpád utcát az 1920-as évek második felében meghosszabbították, és elnyerte mai végleges alakját akkor került mai helyére a kereszt. Ezt a keresztet 1933-ban a Wohner és Haas család renováltatta. A keresztről az Árpád utca-Kertész utca  kereszteződésében lévő terecskét Megváltó térnek nevezték el. 1953-ban a kerületi tanács testületi ülésen úgy döntött, hogy nincs Megváltó, és ezért az elnevezést megszűntette."

2005-ben a már erősen megrongálódott keresztett a leszármazott Wohner és Haász család tegjai ismételten felújították. Ez a felújított kereszt lett a 2015. július 8-i vihar áldozata.  Mint a házigazda Wohner József a család nevében elmondotta köszönet illeti Budafok-Tétény Önkormányzatát, hogy ezt az emblematikus szakrális emlékét Budafok felsővárosnak ily példás gyorsasággal felújították.

Az új kereszt süttői kemény mészkőből, ami az eredeti anyaghoz képest várhatóan hosszabb élettartamú lesz, jobban ellenáll az extrém időjárás viszontagságainak is. A kereszt köré térkő és egy díszkerítés is került.

 

Kapcsolódó képgaléria: