Ugrás a tartalomra

Ünnepi Képviselő-testületi ülés kerületi díjátadó ünnepséggel

2016. március 10. csütörtök
Új taggal bővült a Budafok-Tétényi díszpolgárok sora: idén Bogó Ágnes környezetvédő kapta a megtisztelő címet.
Ünnepi Képviselő-testületi ülés kerületi díjátadó ünnepséggel

Március 15-e alkalmából évről-évre egybegyűlnek a Városháza dísztermében azon kerületi polgárok, akik a kerületért végzett, kiemelkedő eredményességű tevékenységükkel maradandó értéket alkottak, alkotnak annak érdekében, hogy településünk jobb, szebb, élhetőbb legyen – mondta ünnepi köszöntőjében Karsay Ferenc polgármester. Úgy fogalmazott: "Kulturális értékeinkről, az oktatásról, a közösségépítésről, a környezetvédelemről, a kerület közbiztonságának javításáról, a kerület fejlődéséről és jó hírnevének gazdagításáról szól a közös erőfeszítés, mert „kisváros vagyunk a nagyvárosban”, ahol a szűk közösség fejlődése rajtunk, az itt lakó embereken múlik. A díjak és elismerések mögött kimagasló emberi értékeket tükröző egyéni teljesítmények állnak, köszönet érte!"

A városvezető köszöntője után a Dűvő zenekar magyar népzenét játszott: repertoárjukban a Kárpát-medence minden etnikumának zenéje megtalálható.
Az ünnepségen elsőként a „Sport 22” díjakat adták át a kerület vezetői. Ebben az elismerésben részesült Almási-Gál Beatrix, a Budafoki Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola angol, testnevelés szakos tanára, valamint Székelyi Dániel, a Budafóka XXII. Sportegyesület úszója.

A „Budafok-Tétény Közbiztonságáért” díjat idén dr. Bató András rendőr alezredes, a kerület rendőrkapitánya, valamint Szőke Gábor tűzoltó őrnagy, a Budafoki Katasztrófavédelmi Őrs „A” szolgálati csoport rajparancsnoka vehette át.

A Képviselő-testület „Kultúra 22" díjat adományozott Magyar László gitárosnak, gitártanárnak, valamint Sisak András karnagynak, a Budai Nagy Antal Gimnázium nyugalmazott énektanárának.

Idén 24. alkalommal adták át „Az év pedagógusa” címmel járó Mihalik Sándor-díjakat és az ezzel járó elismerő okleveleket. Idén is négy pedagógust díjaztak. Isó Jolánt, a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola földrajz, testnevelés és német szakos tanárát, Luteránné Kollár Adrien gyógypedagógust, a Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI intézményvezető helyettesét, Orbánné Pataki Évát, a Budafok-Tétényi Baross Gábor Általános Iskola magyar nyelv és irodalom, ének szakos tanárát, valamint Szabóné Moncz Évát, a Kempelen Farkas Gimnázium igazgató-helyettesét, magyar nyelv és irodalom, történelem szakos tanárát.

A Képviselő-testület „Tóth József-díjjal” ismerte el az év intézményvezetőit: Brauner Gusztávnét, a XXII. kerületi Egyesített Óvoda általános óvodavezető-helyettesét és Tamaskáné Fekete Erikát, a Hugonnai Vilma Általános Iskola igazgatóját, tanítóját, német szakos tanárát.

„Jó tanuló, jó sportoló díjat” ezúttal a kerület három ígéretes fiatal tehetsége kapott: Fehér Péter Dániel karatés, a Budai Nagy Antal Gimnázium 10. osztályos tanulója, Győri Mikes úszó, triatlonozó, duatlonozó, a Kempelen Farkas Gimnázium 6. osztályos tanulója és Kőszegi Míra atléta, a Kempelen Farkas Gimnázium 8. osztályos tanulója.

Kiosztották a „Környezetvédelemért” díjakat is. Ebben az elismerésben részesült Nógrádiné Tokai Marietta, a Gádor Általános Iskola tanítója és egy házaspár: Klóser József és Németh Viola Anna.

Az „Év Budafok-Tétényi Vállalkozója” díjat idén Lics László borász-kertészmérnök, a Szentgál Bor-Lics Pince Kft. ügyvezetője, a Magyar Borakadémia, a Promontor Borlovagrend tagja kapta.

A kerület önkormányzata 1995-ben alapította a Budapest XXII. kerület - Budafok, Budatétény, Nagytétény, Baross Gábor telep - díszpolgára címet. A kitüntetésben olyan személyek részesülhetnek, akik a XXII. kerület gazdagítására munkálkodásuk során kiemelkedő életművet hoztak létre, vagy a kerület polgárai számára különösen jelentős tevékenységet végeztek és végeznek ma is.

Budafok-Tétény Képviselő-testülete 2016-ban a kerület díszpolgára kitüntetést Bogó Ágnes környezetvédőnek adományozta. A Képviselő-testület a díszpolgárokból álló kuratórium javaslata alapján hozta meg döntését.

Bogó Ágnes évtizedek óta a XXII. kerületben él. Hosszú éveken keresztül vezette a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Központot. Jelentős szerepet vállalt a fiatalok európai integrációs felkészítésében, a határon túli gyermekek, a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok támogatásában, a hazai ifjúsági és sportturizmus tartalmi, szervezeti fejlesztésében.
Környezetvédelmi érdekérvényesítő munkáját a Metallochemia környékén – ahogy ő nevezte – „a környezetszennyezések Bermuda háromszögében” aláírásgyűjtéssel indította a múlt század nyolcvanas éveinek végén. Évekkel később a kármentesítésről és a rehabilitációról már az önkormányzattal karöltve egyeztetett minisztériumi vezető szakemberekkel, szakpolitikusokkal.

Személyes példamutatásának nagy szerepe volt a rehabilitáció megvalósításában, hiszen az ő kertjében kezdték a talajcserét.

2001 óta a dél-budai térség, azon belül is Nagytétény környezeti problémáival foglalkozó Nagytétényi Ember és Érdekvédő Környezetvédelmi Egyesület elnöke. Az általa képviselt egyesület széles körben támogatja Nagytétény kulturális, hagyományőrző és hagyományteremtő tevékenységét, ezért szorosan együttműködik a Nagytétényi Polgári Körrel és a Budapest XXII. kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzattal. Bogó Ágnes előbb elnökségi tagja a 2011. december 7-én megalakult Civil Konzultációs Tanácsnak, majd 2015. március 3-a óta ő tölti be az elnöki tisztséget.

Minden díjazottnak gratulálunk!