Hírek

Vándorút az Agórában - Golda Magdolna képei Kaposváron
Németh Zoltán, Budafok-Tétény alpolgármestere és kerületi helytörténészünk, Garbóci Lászó nyitotta meg augusztus 7-én Golda Magdolna kiállítását a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ Agóra épületének kiállítótermében.
2017-08-09

A Klauzál Házban korábban megrendezett tárlat alkalmából már beszámoltunk arról, hogy a kerületünkben élő művésznő 50 alkotását ajándékozta Budafok-Tétény Önkormányzatának. A gyűjtemény – Karsay Ferenc polgármester fővédnökségével - a tervek szerint vándorkiállításként több hazai településre is eljut majd. Most 39 képet tekinthet meg a kaposvári közönség az augusztus végéig látogatható tárlaton.

 

A két települést, Kaposvárt és Budafok-Tétényt több minden is összeköti, így pl. a hagyományok tisztelete, a magyarságtudat, a hazaszeret, és a nemzeti összetartozás érzésének erősítését szolgáló kezdeményezések – hangsúlyozta megnyitó beszédében Németh Zoltán. Budafok-Tétény alpolgármestere egyúttal megköszönte a művésznőnek az önkormányzat nevében az önzetlen, nagyvonalú felajánlást, hogy az 50 alkotásból álló tematikus gyűjteményt a kerületnek adományozta.

 

Garbóci László helytörténész a kiállítás megnyitóján azt emelte ki, hogy a történelmi Magyarország híres, nevezetes várait, kastélyait, erődjeit megörökítő alkotásokkal igen nemes missziót vállalt Golda Magdolna, hiszen e történelmi jelentőségű építmények egy része már csak részben, vagy egyáltalán nem tekinthető meg. Igaz, vannak pozitív példák is, vannak olyan várak is, amelyek felújítása folyamatban van és a munkálatok ígéretesen haladnak. Így van ez a néhány éve leégett felvidéki Krasznahorka várával, hasonló a helyzet az erdélyi Fogaras, és a kárpátaljai Munkács váránál is. A helytörténész Ady Endre, Intés az őrzőkhöz című verséből idézett: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán,/ Az Élet él és élni akar,/ Nem azért adott annyi szépet,/ Hogy átvádoljanak most rajta/ Véres s ostoba feneségek”. Garbóci László hangsúlyozta, közös feladatunk, hogy az épített örökségünket képező, még meglévő nevezetességeinket igyekezzünk méltó módon megőrizni a további nemzedékek számára.

 

A budafokteteny.hu-nak Németh Zoltán alpolgármester elmondta, a kaposvári Agórabéli tárlat után novemberben Kispesten láthatóak majd Golda Magdolna képei, majd újabb helyszínek következnek, és tervek szerint az alkotások végül állandó tárlat formájában kerülnek vissza a kerületbe.

 

 

 

Kapcsolódó képgaléria: