Ugrás a tartalomra

Vita a Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatóváltásáról

2015. július 08. szerda
Az önkormányzat csak véleményezési joggal rendelkezik az ügyben, és mindkét pályázót támogatta, mégis célkeresztbe került
Vita a Budai Nagy Antal  Gimnázium igazgatóváltásáról

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése szerint augusztustól Manolovitsné Erdőközi Orsolya lehet a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatója. Az igazgatóváltással kapcsolatban, a döntést követően az ellenzéki sajtó egy részében olyan cikkek jelentek meg, amelyek azt sugallják, mintha a kerületi képviselő-testület anélkül támogatta volna decemberben a pályázat kiírását, hogy az önkormányzat oktatási bizottsága előzetesen erről tárgyalt volna. Olyan információk is megjelentek, hogy az igazgatói pályázatot az önkormányzat írta ki. Karsay Ferenc polgármester és az önkormányzat nyilatkozataiban ezzel szemben kijelentette: a pályázati folyamatban az önkormányzatnak pusztán véleményezési joga van, ezzel élve mindkét jelölt pályázatát egyhangúlag támogatta, tehát egyiket sem utasította el.

Az oktatási bizottság decemberben szabályszerűen megtárgyalta az erre vonatkozó előterjesztést is, majd áprilisban – a képviselő-testület döntését megelőzően – ismételten foglalkozott a témával, mindkét pályázó jelenlétében, és ott is mindkét pályázatot támogatták. A döntéshozatali eljárásban a kerületnek a hatályos jogszabályok szerint csak véleményezési joga volt, az eljárás lezárult, újrakezdésére az önkormányzat nem lát módot. Az igazgatóváltás ellen tiltakozó szülői csoport ezt tudomásul vette, de közölték: a kinevező tárca vezetőjéhez, az emberi erőforrások miniszteréhez, Balog Zoltánhoz fordulnak. A szülők egy csoportja lapzártánk utánra demonstrációt is szervezett. Ez a csoport azért is tiltakozik, mert szerintük az új igazgató annak idején „cserbenhagyta végzős osztályát”, amikor tanévkezdéskor távozott az iskolából. Erről azonban egészen mást mondanak az egykori diákok, Manolovitsné akkori tanítványai. Egyikük egy közösségi portálon megjelent bejegyzésében azt írja: „Az, hogy Manolovitsné Erdőközi Orsolya tanárnő elhagyta az iskolát, az ő saját döntése volt, tudtommal közös megegyezés alapján és távozásának hírét osztályával személyesen osztotta meg. Úgy vált tőlünk el, hogy bármikor számíthatunk rá, és ezt a mai napig tartja. Minden fontos eseményen részt vett velünk akkor is, amikor már nem dolgozott ott. Ebből is látszik, hogy szívén viselte a diákjai sorsát és az iskolát sem hanyagolta el.” Egy másik korábbi tanítvány internetes bejegyzésében a tanári véleményekhez fűz kommentárt. Szavai arra utalnak, azért támogatja a tanári kar Kissné Prim Beáta jelenlegi igazgatót, mert szerinte egyébként a jelenleg hangadó pedagógusok kezéből kicsúszna az irányítás. A gimnázium mostani diákönkormányzata egyébként nagy többséggel a jelenlegi igazgatót támogatta az erről szóló véleménynyilvánításkor. Érdekes körülmény azonban, hogy a diákok nyílt szavazáson, később számon kérhető módon mondhattak véleményt a jelenlegi igazgatóról és a másik pályázóról, kinyilvánítva az előbbi támogatását. 
Karsay Ferenc polgármester arra is emlékeztetett nyilatkozataiban, hogy az önkormányzat messze törvényes kötelezettségén túl, évi 100 millió forintos nagyságrendben költ az oktatás-nevelés feltételeinek javítása érdekében a Budai Nagy Antal Gimnáziumra. A jelenlegi intézményvezetőt is igyekeztek mindenben támogatni, és bárkit nevez is ki a fenntartó, őt is támogatni fogják.
Sebes Gábor, az Oktatási Bizottság elnöke elmondta, hogy az önkormányzat nem oszthatja meg a nagyközönséggel az intézményvezetők munkájával kapcsolatos esetleges kifogásait, mert ez adott esetben sértené a jó hírnévhez való jogukat. Ezért az önkormányzat a propagandaháborúban hátrányos helyzetben van, de az iskola és a gyerekek érdekében nem akarja a vitát kiélezni. n (VH-budafokteteny.hu-NG)