Ugrás a tartalomra

2016. évi Építészeti Nívódíj pályázat

2016. június 27. hétfő
Budafok-Tétény Önkormányzatának Képviselő-testülete a 8/2016. (IV.04.) önkormányzati rendeletével megalapította Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Építészeti Nívódíját.
2016. évi Építészeti Nívódíj pályázat

Az elismerés azoknak a tervezőknek vagy építtetőknek adományozható, akik városépítészeti alkotásukkal közreműködnek a

kerületi épített környezet minőségének jelentős javításában, hozzájárulnak a kerületben létesült épületek építészeti színvonalának emeléséhez.

 

A pályázat célja:

Az építészeti nívódíj pályázat célja, hogy segítségével feltárjuk, értékeljük és közzétegyük a jelentős helyi városépítészeti alkotásokat, kiemelkedő építészeti és mérnöki teljesítményeket. További célja a pályázatnak, hogy széles körben hasznosítható javaslatokat adjon az egyedi tájérték, a településkép, a településkarakter, az értékes épületegyüttes, épület, képzőművészeti alkotás, stb. szakszerű megőrzéséhez.

 

A nívódíj az elmúlt öt év során megvalósult alkotások díjazására szolgál.

A díj elnyerésére – a 8/2016. (IV.04.) önkormányzati rendelet 6.§ (1) pontja szerinti – pályázati anyag benyújtásával lehet pályázni, mellékelve a szükséges – a 1. számú melléklet szerinti – jelentkezési lapot és nyilatkozatot.

A díjra pályázatot 2016. július 31-ig lehet benyújtani.

A díj adományozásáról a Bíráló Bizottság szakmai ajánlása alapján a Képviselőtestület dönt.

A díjat a Polgármester az Építészeti Világnap (minden év október első hétfője) után soron következő Képviselő-testületi ülésen adja át. A díjjal oklevél, az épület falára helyezhető, elismerést feltüntető tábla és pénzjutalom jár.

 

A rendelet elérhető itt:

http://njt.hu/njtonkorm.php?njtcp=eh4eg1ed8dr5eo0dt3ee2em9cj2bx7cb8ce7ca6cb5cc8k