Ugrás a tartalomra

60 éves Varga Miklós

2016. december 05. hétfő
Karsay Ferenc polgármester is köszöntötte a budafoki előadóművészt a Syma csarnokbéli életműkoncerten
60 éves Varga Miklós

December 4-én ünnepelte 60. születésnapját Varga Miklós, akit az ország István szerepében zárt örökre a szívébe. A múlt szombati teltházas koncerten számos nagysikerű slágert hallhatott a közönség a Syma csarnokban. Olyan neves zenésztársak is felléptek a művésszel közösen, mint Nagy Feró, Keresztes Ildikó, az Edda gitárosa, Alapi István, Sasvári Szilárd, Koltai Gergő, Makrai Pál, Kalapács József, Horváth Charlie és sokan mások.

A magyarok kedvenc rockoperájának, az István a királynak1983. augusztus 18-án volt az ősbemutatója a Királydombon. Ott Varga csak a hangját kölcsönözte a királynak, 1990-ben a Népstadionban viszont már ő is alakította. A rockopera a szombat esti életműkoncert repertoárjából sem maradhatott ki, a Nincs más út című dalt Sasvári Sándorral adták elő, az Oly távol vagy tőlem című dalt pedig Radics Gigivel közösen énekelték el.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára is emlékeztek a színpadon az Őrizd a lángot címűn dallal. A koncerten közreműködött a Mendelssohn Kamarazenekar és a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes. Varga Miklós két gyermeke, Vivi és Szabi is fellépett a koncerten, édesapjukkal közösen adták elő az Én nélküled, te nélkülem című szerzeményt.

Az Európa című népszerű sláger után minden meghívott vendég, közreműködő művész a színpadra vonult és hatalmas tortával lepték meg az ünnepeltet. Velük együtt lépett a színpadra Karsay Ferenc Budafok-Tétény polgármestere is, aki pár mondattal köszöntötte a 60 éves Varga Miklóst. Úgy fogalmazott, régi budafoki barátjaként tisztelheti a művészt, büszke rá, hogy a kerületben sok ilyen, és hozzá hasonló, példaképnek tekinthető értékes ember él, akikre joggal felnézhetnek a mai fiatalok. "Budafokiként mi mást adhatnék jelképes ajándékként, mint egy budafoki Törley pezsgőt és egy budafoki képzőművész alkotását?" - mondta a közönség tapsával kísérve Karsay Ferenc polgármester.


További hírek:

http://www.vargamiklos.hu/content/hirek.htm
https://nagylatoszog.hu/2016/12/04/varga-mikos-60/
http://ripost.hu/cikk-varga-miklos-60-eves/?source=hirkereso
http://www.nlcafe.hu/tv_sztarok/20161205/varga-miklos-varga-vivien-sztarban-sztar--1-kicsi/