A budafoki pincék világa

A barlanglakások kapcsán már volt szó a kőbányászatról mint Promontor, majd Budafok egyik fontos foglalkozási formájáról. A szőlőtermesztés és a borkészítés természetesen magával vonta, hogy az érleléshez és a kész termék tárolásához szükség volt megfelelő hőmérsékletű pincékre. Ez Budafokon adott volt már a XIX. század elején. Ebben az évszázadban a pincéket magánszemélyek birtokolták, de jelentős pincehálózattal rendelkezett a Magyar Állami Pincegazdaság is a mai Tóth József utcától a Borkő utcáig.
Budafokon a pincéket mészkőbe vájták, de voltak löszbe vájtak is, mint például az eredeti Törley és Francois pezsgőgyár pincéje. A mészkőpincék jellemzője a majdnem állandó, körülbelül 12 fok környéki hőmérséklet, amely nagyon kedvező a borkészítés szempontjából. Ezen kívül számos egyéb előnnyel is rendelkeztek ezek a pincék: Budafok közlekedési szempontból előkelő helyen volt és van a mai napig. A Dunán való vízi szállítás mellett szárazföldön az országúton el lehetett jutni Budapestre. A modern kor hozományaként a vasúti közlekedés is megjelent, teherszállítás pedig a HÉV vonalán is történt.
Budapest közelsége nagyon előnyös volt. Budafok ekkor még nem része a székesfővárosnak, így kedvezőbb adózási lehetőségek voltak elérhetők azok számára, akik itt tárolták a boraikat. A budafoki pincék bérlői között bornagykereskedők és vendéglősök is megtalálhatók voltak. A XIX. század második felében összesen 34 bornagykereskedőnek volt pincéje Budafokon, de székhelyüket Budapestre jegyezték be. Az osztrák borkereskedők figyelmét is felkeltette Budafok pincéinek lehetősége. Kijelenthető, hogy Magyarország borkereskedelmének gócpontjává vált Budafok, hiszen szárazföldön és vízen is érkezett ide bor, hogy aztán a kereskedők révén eljusson az ország minden pontjára.
Budafokra nagy hatást gyakorolt a filoxéravész megjelenése. A szőlő gyakorlatilag kipusztult, az újratelepítés pedig (ellentétben az ország más borvidékeivel) nem történt meg. Mivel a szőlőművelés már nem igényelte a munkaerőt, a korábbi budafoki szőlőmunkások más elfoglaltság után néztek. Munka persze ezután is akadt a borospincékben, hiszen a kereskedelem volumene nem csökkent, eltekintve a XX. század elején lezajlott gazdasági válságtól.
A XIX. és XX. század fordulóján pinceszövetkezetek és borkereskedelmi egyesületek jöttek létre. A teljesség igénye nélkül néhány fontosabbat érdemes megemlíteni. A pincemesteri tanfolyam kapcsán korábbi írásban volt szó a Magyar Állami Pincegazdaságról, amelyet 1901-ben alapítottak. Korábban, 1892-ben alapították meg a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetét, amelynek célja a külföldre való nagybani borértékesítés volt. 1916-ban alakult a Hangya Szövetkezet Budafoki Pincészete, 1918-ban a Váci Püspöki Uradalmi Borpince Rt., később Hungária Borpincészet. A borkereskedelmet aztán jelentősen és negatívan befolyásolta az első világháborút követő országvesztés, hiszen jelentősen megcsappant a felvevőpiac. Ugyanakkor a borvidékek jelentős része Magyarországé maradt továbbra is.
Érdemes még a budafoki díszhordókat is megemlíteni, amelyek jellemzője a nagy méret mellett a faragott hordófenék, gyakran a boriváshoz kapcsolódó versike faragványával. Az egyik legjelentősebb méretű a Szent István, vagy Eucharisticus hordó a XII-es pincében.
Érdekesség (és kitekintés) még a Budatétényben található pincekápolna is, amelynek éppíttetője Athanas Pulljevics volt. A pincerész a megmaradt felírások alapján egy testvériség találkozópontja volt.

Gyönki Viktória történész, muzeológus