Ugrás a tartalomra

A Csodák világa

2022. március 27. vasárnap
Százhetven alkotás érkezett a Nádasdy iskola logópályázatára
A Csodák világa

Eredményt hirdettek és díjakat adtak át a Budafok-tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti és Általános Iskolában február 7-én. A művészeti iskola által meghirdetett két pályázatra összesen százhetven alkotás érkezett. A különféle technikával készített művekből kiállítás nyílt, hogy bárki gyönyörködhessen a képzőművészeti tanszak növendékeinek munkáiban. A Csodák világa címmel kiírt pályázatra tíz évfolyam százhúsz diákja nyújtott be pályamunkát. A zsűri minden évfolyamon adott ki első, valamint második díjat, és nagyon sok dicséretes alkotás is született.

Az első helyezettek (Bartos Jónás, Zara-Papp Zafira, Feltser Balázs, Hajdú Ada, Bartos Abigél, Horváth Alíz, Orosi Terézia Bernadett, Várkonyi Petra, Géró Jázmin és Kemény Zsófia) művészi ecsetet és szép képkeretet kaptak. A második helyezést elért növendékek (Zimmermann Zita, Horváth Eszter, Fekete Izabella, Kutasi Kovács Janka, Fábry Anton, Várkonyi Viola, Veszprémi Réka, Putnoki Kitti és Vásárhelyi Anna) egy-egy képkeretet vihettek haza emlékül, és mivel sok dicséretet osztott ki a zsűri, így rengeteg csokoládé is gazdára talált.

A Nádasdy-logópályázatot a felsősök között hirdette meg az iskola. A gyerekek által beadott ötven terv között találunk számítógépes grafikát, grafikát, festményt, rajzot és más, egyedi technikával készült munkát is.

– Előbb-utóbb újítani szeretnénk, és ennek első lépését tettük meg az idei pályázattal. A mostani védjegyünket újra cserélnénk, olyanra, amelynek képi világa szimbolizálja az iskolát, magába foglalja a sokrétű művészeti oktatást, mégis egyszerű és könnyen megjegyezhető. Fontosnak tartjuk, hogy a logón megjelenjen az iskola arculata, a különböző tanszakok és lehetőleg Budafok-Tétény színei (kék-zöld-sárga) úgy, hogy fekete-fehér nyomtatásban is látványos maradjon. A tervezésben növendékeink tehetségére, képzelőerejére, iskolánkban elsajátított tudására szeretnénk támaszkodni – mondta Németh Anikó intézményvezető, aki a választék bővítése érdekében a következő tanévben is meghirdetné a tervek közötti versenyt.

Az idei logópályázaton I. helyezést ért el Goy Bence terve, a három második helyezett munkát Boegán Luca, Donogány Zsófia, illetve Ackermann Mátyás készítették, Paveszka Dorottya és Bánsági Manna Panna pedig harmadik díjban részesült. A Facebookon legtöbb szavazatot kapott Zsidákovits Zita színes ceruzával készült rajza különdíjban részesült.

Tamás Angéla